Vasárnap, 1885. január - szeptember (5. évfolyam, 9-52. szám)

1885-06-21 / 33-34. szám

W

38

8

Az ártatlanság napfényre jön.

Van nekem egy régi könyvem. Ebben a könyvben az élet minden koraira vonatkozó dolgok, történetek fel vannak jegyezve az utókor tanúságára. Ebbó'l — a tapasztalás könyvéből — olvastam azt a történetecskét, melyet itt, mint az ártatlanság diadalának jelzőjét lemásoltam.

Ott, hol a barsi rónaságon átfutó Garam a kavicsos mederben gyakori esésekkel siet a szőke Duna habjai közé, mintegy a róna közepén, a Garam jobb partján, feküdt hajdan egy kis falu. A neve nincsen feljegyezve régi könyvemben; de újabb adatok bizonyítják, hogy Szelősnek hívták. Messziről úgy nézett ki, mint egy erdő. Az erdő közepén két sor ház nyúlt északnak, mig a délnek fekvő falu végén , egy emeletes urasági kastély feküdt nyár- és jegenyefák árnyékában, körülvéve több holdra terjedő, teker- vényes útakkal ellátott nagy kerttel, melyben a tavasz- és nyárszakán nyíló virágok, csoportokban ültetve az útak mellett, festői megragadó látványt nyújtottak a szemlélőnek.

Az urasági kastély akkori birtokosa volt B. Nyiray Antal, egy jó szivű, nemes lelkületű ember, még kegyesebb, áldozatra készebb nejével a grófi származású Beregi Antóniával.

Az uraság akkori cselédjei között volt egy szobaleány : Halai Ilona, apa és anya nélküli árva. Ismerte elárvult helyzetének szúró töviseit, azért úgy igyekezett jelenét fölhasználni, hogy azok vérzését elkerülhesse. A szeretet, béke, egyetértés, szelidség, alázatosság, engedelmesség volt a kellemes virág, melyet hűen ápolt; mert tudta, hogy ezeknek birása szerzi meg számára az Isten és emberek előtt való kedvességet.

Becsülte is őt mindenki, kivel érintkezésben állott; de főkép becsülte, mint kötelességeit hűen, lelkiismeretesen teljesítő cselédet a B. család; mert tapasztalta — több évi szolgálata alatt — hogy igazán tisztakezű, nemes szivű, s mindennel úgy bánik, mintha tulajdona volna.

Halai Ilona szobája a bezárható folyosóra nj’ilt, s abból egy mellékajtón az irodába lehetett menni, mely azonban mindig zárva volt, s abba csak a B. szobáján keresztül lehetett jutni.

Forró nyári napok voltak. Az izzadság csak úgy gyöngyöd- zött az emberek arczain. A virágok, mint a halálra érett ember, lehajtották fejeiket, s leveleik hosszan nyúltak le, mintha az életerő megtört volna a törzsben. Még a fák is elvesztették zöld üde szinöket, csak az alkonyat után terjengő hűs levegőben nyerték