Vasárnap, 1885. január - szeptember (5. évfolyam, 9-52. szám)
1885-06-07 / 31-32. szám
379 meglátszott az anya hiánya. Elfeledte ez mind, a mi imádságot csak valaha tudott, ellenben megtanult atyjától czifrán káromkodni. Nem tette ez bé soha lábát a templomba azóta, de annál szorgalmasabban járt apjával a korcsmába. Imádság, éneklés nem az ő kenyere volt, de az volt a nóta. Még az apa szeme is ragyogott, mikor daliásán kiálló fiát, félrevágott kalappal ballá dalolni. „Arany itcze, réz a meszely, Azért járok estve reggel Te hozzád“. Matyi addig-addig készült külső országokba, mig egyszer nem Ő, hanem az apai és anyai juss vándorolt ki a kapun , s beállított rajta a szükség. Dobra került az ősi ház is; megvette Porczellán, s fizetett érte egy csomó kontóval, meg egy kevés pénzzel, mely — mintha meg lett volna babonázva — mihamarább visszakerül gazdájához. Hjah! ez igy szokott lenni ott, a hol kapzsi korcsmáros és iszákos vendég egyenlítik ki egymással a számlát. A korcsmáros mosolygását a jó vendég drága könyekkel fizeti meg rendesen. Mikor elfogyott az utolsó garas, elfogyott a becsület is. Porczellán kijelentette Dóka uramnak és kedves magzatának, hogy vége az emberségnek, „alá is út, fel is út“. Aztán mikor egy reggelen átment Porczellán az újonnan szerzett ház megtekintésére, ott találta az öreg Dókát az ősi mestergerendára felakasztva, élettelenül. Eija ott aludta mámorát a korcsmában. Meg is emlegette ezt az álmát élete végéig, mert ez volt utolsó mámoros éjszakája. Matyi a „Görbébe“ került hetesnek. Oda vitte az ínség, oda fogadta a könyörület. Porczellánban volt annyi emberség, hogy nem hagyta elpusztulni végkép a szegény nyomorult embert. Nem sok hasznát vette ugyan az erőt kívánó munkáknál, de annyival többet a ruha tatarozásoknál; az egész atyafiság ruháit vele javittatá. Matyi tompa, fásult egykedvű életet élt. Mérsékelt kosztja volt; pálinkát csak reggel kapott, s csak egy szűk porcziós üveggel, ellenben a bornak csak színét látta. Ha a régi jó napokra gondolt, nem atyját emlegette, hanem az előtte örökre kiürült s eltűnt palaczkokat. Idő telt, idő múlt, s hogy Dóka Matyit és gazdáját feltalálhassuk , kissé odább kell mennünk nehány kilométerrel; oda, hol az országút mellett, a vendéglővé ágaskodó korcsma áll,
