Vasárnap, 1885. január - szeptember (5. évfolyam, 9-52. szám)
1885-06-07 / 31-32. szám
365 mány fényénél eloszlottak a tudatlanság fellegei. Az Isten-tisztelet új alakot nyert. A nép kibontakozott a bűn nyomasztó karjaiból , s az erény, erkölcs-vallásosság virágaival ékeskedve haladt dicsó' czélja felé. Nagyon természetes (énnek folytán)» hogy a szombat megünneplését'* iílélő mózesi parancsok is, vesztettek érvényükből. Elvesztették a túlszigorúság jellegét; szelidebb, emberiebb alakot öltöttek. Ezt bizonyítja az, hogy Jézus megéhezett tanítványai szombatnapon a búzafejeket szaggatták és ették; sőt maga Jézus, szombatnapon betegeket gyógyított, s midőn azt, ‘mint szombattörési törvénytelen tényt a farizeusok szemére hányták, igy szólott: „kicsoda ti közűletek, a ki, ha egy juha vagyon, és az szombatnapon a verembe esik, meg nem ragadja, és ki nem vonja onnét azt? Mennyivel drágább pedig az ember a juhnál?“ Szabad azért szombatnapon is jót cselekedni. Jézus ezen szavaival egészen más értelmet adott a mózesi parancsoknak. Kivetkőztette merev szigorúságukból, s emberies magyarázatot adott azoknak. Kijelentette, hogy a már előhaladt emberiség szellemi s anyagi életét illetőleg, enyhébb törvényekre van szükség, oly törvényekre, melyek a szükség idején való segítségnyújtást. a szerencsétlenség által előidézett elkerülhetlen esetekben való munkatételt nem tekinti bűnös szombattörésnek. Jézus valódi keresztyén szellemben tekintette a szombatot. Jézus követői feltámadásának emlékére a szombat helyett a Vasárnapot tették nyugalomnappá, melyen visszatartva magukat minden munkától, imádták Istent lélekben és igazságban. Az elsőbb századokban — nem Ugyan mózesi szigorúsággal — a Jézus- tól tanult mód szerint, megünnepelték a vasárnapot, s egyes ember erkölcs-vallásosságának megitélésében nagy !horderővel birip a vasárnap megünneplése, ( vagy annak az elkerülhetlen munka rovatába nem tartozóval megtörése. Mindezeket nagyon jól tudták a béréi gyülekezet tagjai, részint a szent irás olvasásából, részint ékesen szóló papjuk szájából: nagy bűnnek tartották tehát a Vasárnap meg nem ünneplését. Munkálkodtak hat napon; a hetediket Istennek szentelték. A mint a jó Isten felvirasztotta a Vasárnapot: minden ember ünnepies ruhába öltözködött, s várta a templomba hivó harang megkondulását, s egész komolysággal hóna alá vett énekeskönyvével ballagott a templomba, ott énekelt, imádkozott, Isten igéjét hallgatta. Ezt tette délután is. Egész Vasárnap ünnepelt. A tem*
