Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)
1881-10-30 / 5-6. szám
— 6g ballagtak a hosszú nyárfasorok közt az utolsó fáig, onnan ugyanazon szép csendes békeségben vissza hazafelé. Márton szenvedélyes tobákos volt, s akkora piksist hordott a reverendájában mint egy czintányér. Sebestyén pedig a sátán- sipjába vala szerelmes. Pipája beillett volna eczetes hordikának, a szárát bot gyanánt hordta magával. Egy Ízben a szokott sétán, midőn már kiértek a városból, Sebestyén benyúlt a reverenda zsebbe, hogy kivonja onnan a szörnyű nagy pipát s beillesztvén a szörnyű nagy szárba, rágyújtson, de — cánistóta, nem hiába öregszik az ember — a szörnyű nagy pipát otthon feledte. Márton észre vévén a bajt, mosolygott s jókedvében egy szippantást akart a könnyű szelenczéből, de mily fatális találkozása a sorsnak! — az ö zsebe is üres, a szörnyű piksis szinte otthon maradt. A két professor egymásra pillantott. Észrevették a nagy hiányt. Szó nélkül megfordult mind a kettő s haza siettek, hogy elhozzák egymás szerszámait. Márton elhozta Sebestyénnek a pipát, s ez Mártonnak a piksist. Önmaguk kedvéért ezt az utat meg nem teszik, de egymás barátságáért kötelességüknek tárták ezt a kis előzékenységet. Más ízben Sebestyén nem jelenhetett meg a szokott sétán. Márton visszafordult s felkereste barátját, kit betegágyban talált. Azonnal orvosért futott; ez kijelenté, hogy Sebestyén állapota igen aggasztó, a legkissebb eltérés a kiszabott rendtől, egy piczi légvonat, a gyógyszer bevételének egyetlen elmulasztása: életébe kerül. Legnagyobb baj pedig, hogy a' nyavalya a legnagyobb mértékben ragadós. Márton leült a beteg ágya mellé s ott virasztott felette .3 nap és három éjjel, ápolta hűségesen, takargatta ha fázott, törölgette homlokát, ha izzadt s adta az orvosságott másodpereznyi pontossággal. Mikor felgyógyult, visszaadhatta a kölcsönt Sebestyén. Márton ugyanis több ezerre rugó költséggel uj collegiumot emelt, de számadásában másfél ezer forintnyi hiány találtatott. Sebestyén meg volt győződve, hogy kollegája tiszta kezekkel bánt az idegen pénzzel, de tudta azt is, hogy évi 4oo rhénes fizetéséből alig kuporgathatott meg annyit, hogy a hiányt pótolhatná, azért Sebestyén minden pénzét összeszedve, feladta a győri postán s elküldé Mártonnak névtelenül. István volt mind a kettő s meg akarta tartani nevenapját mindegyik. Se baj! Van a kalendáriumban két István, az egyik „szent“, a másik „vértanú.“ Legyen hát Márton a
