Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)

1882-09-17 / 49-50. szám

Sgó —

•Sógorát és férjét ápolja még híven,

Míg a halál újra sebet üt a szíven.

Rövid idő alatt elhagyják mindketten ; Láthatára borús, újra oly kietlen ...

Négy halottja pihen már négy mohos sírban Elhagyottabb özvegy nálla oh hol is van? Ki-ki jár hozzájuk, el méláz bús lelke,

Régi boldogságát többé meg nem lelte.

Rideg magányában gondos, mint egy Mártha, S mint kegyes Mária Megváltóját várta.

Várta, várta békén, de csak nam jött, késett, Örömöt hoz neki még a kegyes végzet...

Nem járhat templomba, törődött már nagyon, Fő öröme a szent Bibliában vagyon; Szemüvegen olvas a kapcsos nagy könyvben, Lelke épül de nincs hiány gyászos könyben ... Á mde zúgolódni neki most sem szabad,

Szive fájó sebét az idő, mint halad Behegeszti irral: a hit olajával.

A vallásos szívnek megnyugovásával.

A mint folydogálnak napjai csendesen,

Akkor kegyes szive ily örömhírt vészen :

A főpásztor eljön, hogy lássa híveit,

Jézusnak van-e sok igazi hive itt ?..

Diadalív alatt vonul a papiakra,

Harangok zúgása e diadalnapra Mindenkit össze hí, jön ki csak teheti;

Es munkáját, gondját, egy napra elveti.

Ott van matrónánk is, eszébe jut a múlt,

Be keserves neki mind az, a mi elmúlt... Negyven év előtti régi doldogsága,

Előtűnik, mintha mindent együtt látna.

Minden úgy van most is, a mint akkor vala, Csak a személyzet uj, a régi elhala.

Ott az oltár előtt körben együtt ülnek:

A püspök, esperes, jegyző... és a fülnek Jól esik az ének és a lelkes beszéd,

Építi az ember lelkét, szivét eszét...

Ez idegen arezok mindig ismerösbbek,

A múlt egyénei előtte időznek;