Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)
1882-08-20 / 45-46. szám
— 54o — viselés, a ki készséggel Ígért neki alkalmazást, Hortobágygyal szomszédos tanyáján. Azóta, én nem egyszer találkoztam vele, mikor úgy egyet-másért benézett, mindig felkeresett; a feje se fáj, azt mondta mindig, csak a Szamos vizet, azt nem feledheti. Teresa is magához jött; úgy örül férje szerencséjének, a milliomos garmadába rakott aranyának se különben. De ni ni! a meg a ..szikra“ kutya, akár hol jár, száz közül is rá ismernék a csaholásáról. Azt hiszem az lesz az Andrásék tanyájok. ,,Itthon van e gazdád szikra ?“ Menten megmondaná, ha szólani tudna, engemet jól ösmer. No, no! csiba te; nem lopni jöttünk mi, jó szándékkal járunk. De hát ne háborgassuk Andrásékat; tekintsünk szét csak úgy látatlanba. Az a csakugyan a ,.szikra“ az, eljött Andrásékkal, nem tudták lerázni magukról, épen úgy mint a szülőföld szeretetét. — Jó kurban tartott derék tanyai ház eressze alatt állunk, köröskörül a cselédség lakóhelye, az istállók, gazdasági épületek. Nem rósz dolga van ám itt Andrásnak, ő a második gazda a tanyán. Mondtam én, hogy a ki annak a fiatal embernek a szeme közé néz, nem hagyja any- nyiba. Sok jót kinézett Andrásból Ebes uram is, azért merte rábizni a tanyát minden ingó-bingóságával. De meg is felelt ám bizalmának, a magáét sem becsülte volna ám meg jobban, mint az Ebesét. A cselédség nem panaszkodik azóta annyit; uj vért öntött ez a falusi-kutya ember a tanyai népségbe. Nem ur ez itt, hanem kis-király, de a javából ám. Tudja kinek hol fáj s melyiknek mi az orvossága. Még a leiköket is meggyógyította, mióta már köztük van. Templomnak, iskolának hire- sincs mértföldekre, András hát gondoskodott, hogy legyen olykor-olykor egykis enyhitő balzsam a föld terhe alatt nyö- gőknek. Templom lett az ö háza. Fogadni mernék, hogy most is mindjárt éneket hallunk. Csakugyan ! Boldog az ember nyilván, ki az Istent féli. O utaiban járván, ösvényét kedveli; mert magadat táplálod, kezed munkájával. Isten megáldja dolgod s lát jó állapottal.“ Beh szépen csendül ki a novemberi ködös éjszakába. Még a Csósi Pista kis-béres is el-el jön, pedig római katholikus, s aztán olyan áhitattal hallgatja András gazda szép csengő hangját; irigyli, hogy ő is nem mondhatja vele együtt. Na ha András gazda még sokáig itt lesz, hát ki tér, úgysem sok hasznát veszi ő — azt mondja — a misének akár kicsi, akár nagy, mert nem érti, ha néha napján levetö- dik egyikre másikra. De megérti az András gazdáékat, mert magyarul mondják s szivből szívhez szólták. Ének után el
