Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)
1882-07-02 / 39-40. szám
478 Értsük meg- tehát azt, hogy még a cseléd tartó urnák és asszonynak is nemcsak joga, de kötelessége is van s ez az, hogy cselédjeik iránt igazsággal, méltányossággal és emberséges bánásmóddal viseltessenek, hogy segítsenek rajtok betegségeikben és bajaikban, szemük előtt tartván ezen apostoli intést; „Ti urak igazsággal és egyenlőséggel legyetek a ti szolgáitokhoz; tudván, hogy nektek is uratok vagyon a meny- nyekben. (Ível. 4. i.) Igaz, hogy számtalan családban kimondhatlan sok baj van a cselédekkel. Alig van egy két hétig, vagy hónapig egy helyen, már is nem tetszik neki, más helyre szegődik, nem mintha nem a cselédben volna a hiba ; vagy rövid idő múlva, mikor már betanították a szolgálati teendőkbe, felmondanak s elismerem, hogy akárhányszor van erre alapos ok s ez az, hogy nem viseltetik tisztelettel, engedelmességgel, “ lelkiismeretes szorgalommal, hűséggel és hálával ura, asszonya, vagy a családhoz tartozók iránt: de az is igaz, hogy az ilyen helyet változtatgató cseléd, előbb utóbb megbánja tettét s utoljára is oda vágyódik vissza s ha. szerét teheti vissza is megy a honnan önkényt eltávozott vagy rosszasága miatt elbocsátották, s ott tölti el öreg kora napjait s még meghalni sem kívánkozik másutt. Családomnál szolgál egy Mari nevű leány, a ki már bizony jó öregecske; mert nem messze van az ötvenedik esztendőtől. Vezeték neve nincs, alig" volt 5 éves, mikor atyját elvesztette s rá egy évre édes anyját is, és csak arra emlékszik vissza, hogy őt otthon még mások is mindig csak Marinak hívták. A szomorú árvaságra jutott szegény kis leány nehány évig otthon Árvamegye valamely szerény falujában tengődött egyik vagy másik rokon panaszos kenyerén. Végre egy katona, a ki valószínűleg szökevény volt, látván a rongyos éhező kis leányt, elcsalta magával, azt mondván neki, hogy egész eldorádó lesz az a hely, a hová vezeti őt s mire használta fel a kóbor katona ezt a kis leányt? Arra, hogy koldultatott vele s a mit összekoldult, azt ő megitta. Végre itt az alföldön, Szeged táján sikerült neki megszökni, az őt aljas czélra felhasználó kellemetlen utitárstól s még i847-ben anyósomnál beállott szolgálatba,’ természetesen csak csekély bért kapott, és ott szolgált egész 1878-ig, tehát harrnincz esztendeig. Ezen hosszú idő alatt csak kétszer próbálkozott meg a helyváltoztatással mindkét esetben más jobban fizetett cselédek által felbujtogatva, de