Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)

1882-05-21 / 33-34. szám

zott vala, nem kellett vala-e az ő kötelékéből megoldani Szombaton ? így szól Jézus a zsinagóga fejedelméhez, s ezzel kimutatja egyszersmind minden betegségek és szenvedések forrását: a bűnt, a sötétség hatalmát, mely által annyi ezeren többé kevésbbé saját hibájok miatt testben, lélekben le- bilincseltettek. Ne alkalmazzuk-e mi magunkra az Urnák ezen szavait? Óh igen, mert fájdalom betegek vagyunk mi is, kisebb nagyobb mértékben majd mind: lelki betegek. Vagy talán te, ki nem mint amaz evangyéliomi asszony meggörbedve, hanem biztos lépéssel, felemelt fővel lépted át ma is hajlékod küszöbét, nem tartanád magad betegnek ?

Óh igen! csak vizsgáld meg magad, beteg vagy te is, lelki beteg, mely földre görbit s nem enged felnézni, feltekinteni Istenre . . . Tudod mi a neve lelked e betegségének? Bűn. Igen, bűn és hányán lehetnek közöttünk is, kik bár test szerint egészségnek örvendenek és még is 18, 4o, 50 vagy 60 év óta vannak megkötözve a sátán, a bűn köteleivel?! Óh menjetek tehát Ábrahám beteg fiai és leányai! menjetek a gyógyulás forrásához, a szent helyre, az Urnák hajlékába s vegyetek ott magatoknak a minden orvosok orvosától, Isten igéjéből gyógyulást, vigasztalást . . . Hiszen azért ünnepeljük az Űrnapját, azért megyünk a szent falak közzé koronként, azért hir- dettetik ott Isten igéje, azért szolgáltattalak ki sakramentomai, azért lép ő maga is közénk lélekben, feddve, tanitva, vigasztalva, s erősítve, hogy a „kegyelem és váltság nagy munkáját mindnyájunkra nézve foganatosítsa.

És most, az eddig általam elősoroltakat röviden kifejezve, akkor ünnepeljük meg mi az Urnák napját, a Vasárnapot helyesen, keresztyén emberhez illőleg, ha nem csak a munka nehéz igája alól nyugalomra, nem csak az „élet szenvedései közül égi örömökre, hanem egyszersmind a „bún igája alól is az Ur szolgálatára emelkedtünk fel.“

Tekintsetek csak vissza kérlek Vasárnapjaitokra! Alig hinnétek, hogy ki húsz éves közöttetek, az már ezer Vasárnapot élt, ki negyven éves két ezeret, ki hatvan éves, az már három eZeret . . .

Irgalmas Isten! mily hosszú lánczolata ez a te kegyel- mességed napjainak! Mily sokat hallottunk, olvastunk s ígértünk azokon, s ime még is, hol most mind ennek a gyümölcse?

Vájjon ezen eltűnt Vasárnapok minden ima óráikkal, fel-