Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)

1882-03-12 / 23-24. szám

278 Ekkor aztán fölvette Ján. ev. VII. r. 4. versit. Neki gyür- kőzött, hogy azt majd megmagyarázza. Köhécselt, havákolt s mindig csak oda likadt ki a beszéde, hogy a ki hires akar lenni, annak újjá kell születnie. A többek közt igy beszélt: „Pál apóstól hires meg akart lenni, tanult törvényt tudni, akarta a keresztyéneket ültözés, - de nem lett hires. Csak akkor lett mek ikazi hires, mikor megfakult . .

Folytatta volna tovább is, de már erre nehány ifjú nem türtőztethette a nevetést, s egyik pajzánabb közbe kiáltott:

— Ez már mégis sok, a mit az a szerb beszél Pál apostolról, még ráfogja, hogy megfakult . . .

Fagy is, akarák montani, Pál apóstól akkor meg lett hires, mikor vakolt.

— Fagy is, havazik is a te eszedben, — mondá egy másik, — most meg azt költi rá Pál apostolra, hogy vakolt . . . No még ilyen Írás magyarázatot sem hallottam ám, csak már jönne is az a Malmos gazda, hadd rezzentene közzéjök.

Csatlós Pista erre közbe szólt: „Szerelmeseim! azt akarja mondani az én szent testvérem, hogy Pál apóst, akkor lett hires, mikor megvakult.

— Igaz, úgy van! nevetett egy legény, — ti is azért vagytok híresek, mert vak vezérek akartok lenni, más szemében meglátjátok a szálkát, a gerendát pedig a magatok szemében nem veszitek észre.

— Én megfagyok baptiszta, — mentegetőzött a szerb Kuvik Matyi, — ha enkem pofon vágnak, polondnak megkiáltják, másik pofámat tartok, én olyan hires mekfagyok, mint maga Pál apóstól, mert én is úgy járok szerteszét, kiáltok : térjetek meg. Ninivei latrok... ti konosz nemzetség, mekálja- tok, majd mekferem a pásztort s szétkergetek neki a nyáját.

— Csak rajta, — kiálta közbe most egy dörgő hang, — hanem jó dorong legyen ám a kezedben, te bárány bőrbe bujt farkas, mert nem ijjednek ám meg egykönnyen tőled.

— Itt van Malmos gazda! no hiszen majd ráteriti most a vizes lepedőt, tudom, didereg alatta, — súgta egy kiváncsi ember a másikhoz.

Ki hivta kigyelmedet ide, Malmos uram? kérdezte Kósza Julis, — ez a mi szent testvérünk itt a Bibliából beszél.

— Elhiszem, Julis lányom, — viszonzá Malmos, — csakhogy olyan formán tesz ám, mint mikor valaki a legtisztább forrást is felzavarja, vagy a tiszta vizet piszkos dézsába önti.