Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)

1881-10-02 / 1-2. szám

— xy —

Ezt a kanonokságot negyven éves fővel ritka ember éri meg. de Campelló Henrik gróf ki tudta vívni a maga számára. Külön palotája van . . . csak az az egy baja van az ilyen urnák, hogy ki van zárva az emberi társadalomból s úgy kMl gondolkozni mindig, mint a hogy Rómában kiadják a parancsot.

De hát miért éljenezzük mi azt az olasz főméltóságu rom. kath. papot .J Nem szorult az a mi éljenünkre, sem szegényebbé sem gazdagabbá nem teszi s lapunk kezébe sem kerül soha. ■Sohase csűrjük-csavarjuk a dolgot, megmondom, mi ösztönzött engem s ösztönözheti a protestáns egyházat arra, hogy igy üdvözölje a rom. kath. főpapot: „Éljen sokáig hogy a jó Isten tartsa meg, hogy többen is kövessék példáját,“ hát csak az, hogy a gróf áttért a protestáns hitre.

Ilyen eset több is történik, de ehez hasonló a reformácz.ó óta nem fordult elő. Nem volt még példa rá, hogy egy magas rangú pap a római pápa környezetéből ilyen nyíltan szólott volna s protestánssá legyen. Ott hagyta biz ő a római egyházat s egy olasz lapban nyilvánosan közli áttérésének okait. Mindegyik sora méltó arra, hogy közölnők, de csak a főbb pontokra fektetünk súlyt s a hosszas levelet csak kivonatban közölhetjük.

Szeptember 13-áról keltezi levelét, melyet egy bibornok- hoz a káptalan főnökéhez intéz.Az érdekes levél igy hangzik: „Nagyon tisztelt Eminencziád! Már IX. Piusz pápa életének utolsó éveiben szándékom volt ezt a levelet megírni. De a pápa előrehaladott kora, egyéni hálám és tiszteletem az ö személye iránt, visszatartott. Midőn Pecci pápává lett, mindenki jobb jövőt remélt az egyházra s hazára nézve. De e reményekben, fájdalom, csalódni kellett. Én ma követem azt, a mit ellenáll- hatlan kötelességem elém szab, mint keresztyénnek és polgárnak. Lelkiösmeretem nem engedi, hogy oly egyház tagja legyek, mely papjait úgy elzárja a polgári társadalomtól, mint az indiai Kaszt... Azok az egyházi átkok bizonyítják, hogy a százados viszály sohasem fog megszűnni, hogy az egyház és állam közt egyetértés, bár ezt minden becsületes keresztyén és polgár egyaránt óhajtja, teljes lehetetlen. E tény visszatérített régi elhatározásomhoz. Kilépek a római egyház kebeléből, hogy mától fogva elveimhez híven Krisztus tiszta, hamisítatlan evan- gyélioma mellett küzdjek, hogy hitemet emelt homlokkal követhessem minden képmutatás nélkül, mint keresztyén, és a hazaáruló álarcza nélkül, mint olasz polgár. Kérem Eminen-