Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)
1881-10-02 / 1-2. szám
IO nem sok tekintélye van. Egymás iránt s egymás közt nyájasak s illedelmesek, az ifjak tisztelik az öregeket s hallgatnak, midőn ezek mulatnak. — Vannak mindenféle isteneik, de egyet se tisztelnek. A férfiak teremtöjét Kururumannak, a nőkét Kulim inának nevezik. Az a jó valóság, ki az emberekkel sem jót, sem roszat nem tesz. Egyszer eljött volt e földre, hogy az embereket meglássa, de megakarták ölni, ekkor elvette tőlök a halhatatlanságot és azon állatoknak ajándékozta őket, a melyek vedlenek, pl. a kígyóknak. Minden betegséget az ördögnek Jawahinak tulajdonítanak, és mindazon gonosz szellemeknek, melyektől körülöttük minden hemzseg. Ha valaki beteg lesz, akkor a gonosz szellemnek egy darab húst áldoznak; ha a beteg jobban lesz: akkor a gonosz szellem a beteget elhagyta, ha nincs jobban, akkor a varázsló, Bogai er, a gonosz szellemet kiűzi, mit a szájával tett rettenetes lárma és va- rázscsörgetés közt visz véghez. Ha szűnik a betegség, akkor a várázsió segített, ha pedig meghal a beteg, akkor, mint a varázsló mondja, vagy az ördög ölte meg a beteget, vagy az emberektől megmérgezte tett, és ez utóbbi esetben megnevezi a varázsló a tettes lakhelyét vagy azt magát, és az elhalt legközelebbi attyafiaink akkor vérbosszút kell állani. Ez nem is esik nehezükre, mert hogy az indiánok mily bosszuvágyók, e példa mutatja: egy indián nő, a feletti bosszúból, hogy a férje, idősebb leányukat egy hittérítőhöz adta iskolába, tulajdon legifjabb gyermekét elevenen elásta a földbe és ott hagyta nyomorultul elveszni, hogy ekként férjén magát megboszulja. Ha- lottaik sírjain gyakran huzamos vendégségeket tartanak és tán- czolnak, mely alkalommal a tánczosok magukat oly rettenetesen korbácsolják, hogy véresen és sebekkel fedve, alig tudnak hazamenni és felgyógyulásukra hetek, sőt hónapok kívántainak. Ily siralmas nyomorban epedtek e pogányok. Szükségessé vált, hogy a keresztyén szeretet nekik a valódi segélyt — az evangyéliomot nyújtsa. És ez a testvérgyülekezet volt, mely a hittéritési mezőt legelőször munkálta. A legelső hittérítő ugyanis az ausztriai báró Wels volt, ki i664-ben saját iratában lutheránus testvéreit hittéritési kötelességök mulasztása miatt élesen megtámadta. Fájdalom! hiában. Minthogy a po- gányokhoz senki nem ment, útnak indult maga, Zivollban hittéritési szolgálatra szenteltetvén, Surinamba ment és Istennek a Krisztusban való szeretetét örömmel prédikálta a szegény indiánoknak. De teste a sok erőfeszilő fáradságot és a dögle-
