Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)

1880-10-17 / 2. szám

19

Ha körülvesz nyilaival;

Hol minden öröm kútfeje Apad, ott van fő ereje.

Ez éltem végén is kegyesen Biztat halhatatlansággal,

Remény fegyverével nyertesen Vívat a romlandósággal;

A mennyországra nyit utat S ott mely boldogságot mutat!

Oh tudom, tudom kiben hiszek;

Nem, nem hagyom el hitemet;

Akármely terhet könnyen viszek,

Mig ez emeli lelkemet:

Szent vallás, te vagy legfőbb kincs,

Háládnál becsesebb jó nincs!

Közli: LÁNG ADOLF.

Elszórt csontok, megszáradt tetemek.

Ezékiel XXXVII, 4. Ti megszáradt tetemek, halljátok meg az Ur

beszédét.

Ezékiel a régi kor nagy emberei az úgynevezett próféták közül való volt. Izrael nemzetéhez tartozott. Száműzetett Joak- him király alatt. A királyok régen sem szerették a szabadság férfiait. Száműzték, halálra hurczolták, hogy azok a nagy lelkek, kik a nép vezérlésére s tanítására vannak hivatva: a hazától elszakasztva, számkivetve, keserűségben töltsék napjaikat, s idegen partok s mezők mellől, küldjék a hazába lelkök látásait, prófétai jövendőlésöket.

Ezékiel, száműzetésének ötödik esztendejében, küldi nemzetéhez lelkének prófétálását. Keserű fájdalommal emlegeti a a nemzet bűneit; feddi és inti azokat, kik a nemzeti pusztulás közt is meghallják az Urnák leikökhöz intézett szavát, s összeszedve magukat, hitöket és reményöket: élni akarnak, hogy velők a haza is éljen, s a nemzet lelke és szabadsága, hite és reménye virágzásnak induljon.

Ti megszáradt tetemek halljátok meg az Ur beszédét. íme én bocsátók tibelétek lelket. Ezek a tetemek az Izráel egész