Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)

1881-03-20 / 24. szám

fc'l. ^ is&i. JTt, Kérésül és tudomásul. A „Vasárnap“ első számaiból több száz felesleges példány nyomatván, felkérjük tisztelt lelkész társainkat, hogy miután minden számban bevégzett czikkek vannak, az iskolás gyer­mekek számára jutalom-könyvül egyes példányokat szívesked­jenek megrendelni. Egyúttal felemlítjük azon óhajtásunkat is, vajha egyes munkáltató birtokos hitrokonok, s köztük lelkészek is az áldomások felerésze helyett egy-egy szám „Vasárnap“-pal ajándékoznák meg munkássaikat, oly formán, hogy kapnának ugyan, a kiknek tetszik egy pohár pálinkát vagy bort is, de a második és harmadik pohár helyett egy-egy szám „Vasár­napot.“ Személyes tapasztalatunk van arról, hogy a munkát követő áldomások alkalmával a leányokra is szinte rákénysze- rittetik az ital, kik a poharat kezdetben pironkodva hajtják fel, később reá szoknak s a családok e legnagyobb átka, szoká­sukká, vérükké válik! Ha mi, Isten segedelmével, mint önálló Magyarország fennakarunk maradni: népünket gondoskodásunk, szeretetünk karjaira kell vennünk. Ne tekintsük a népet meg­vetésre méltónak. Legyünk testvérei, olyan testvérek, kik nem felhasználni s aztán lealázni, de testvéreinket erkölcsileg is minden okkal móddal emelni igyekezünk! Kiadói kérelem! A „Vasárnap“ azon tisztelt terjesztőit, kik a hozzájok kül­dött példányokról még nem számoltak, szivesen kérjük, hogy ezt megtenni szi- veskedjenek! — A kik pedig a hozzájok küldött példányokat el nem árusították s nines is reménységök, hogy el- ár u s i t h a s s á k : a megmaradt számokat erős keresztkötésben, vagy csomagban visszaküldeni méltóztassanak. Hanem kér­jük legalább annyi számot elárusítani, hogy a visszaküldési portót ne kelljen nekünk kétszeresen fizetnünk. Nagybányán, nyomatott Molnár Testvéreknél.

Next

/
Thumbnails
Contents