Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)

1880-10-24 / 3. szám

lom gazdájának helyettese. A molnár és szolgája mindeneket elrendezvén s komolyan meghagyván, hogy este mindent jól bezárjanak — útra keltek. Jóskának délután a félmértföldnyire fekvő városba kellett mennie. Midőn a városnak utolsó háza előtt menne, hol korcsma is volt, egy csúnya kinézésű ember onnét utána kiált: Ott megy Jóska, kinek nagybátyja a me­gyeházához ment, hogy a szegény Detriket felakasztassák. Jóskának ezen szavak épen nem tetszettek. Épen alkonyat volt, midőn Jóska hazaérkezett; nem sokára vacsoráltak s min­den teendőjüket elvégezve feküdni készültek. Mari előhozza a nagy bibliát és a 121-ik zsoltárra nyitván ájtattal olvassa az esti áldást. Különös hangnyomattal olvassa a 4-ik verset, mely igy van: „íme nem szunyád és nem alszik Izráelnek őrizője.“ Mint­ha sejtelme lett volna arról a mi következendő volt. Mindegyi- kök a mennyei atya oltalmába ajánlotta magát. Az álom csak­hamar leszállóit szemeikre és csendesen nyugodtak. Éjfél volt a midőn Marika felébredt, mert némi zörejt hallott. A hold ezüst fényben világított, de gyakran felhő hú­zódott halovány arczára, mivel szél is támadt. Marika felkel­vén : kinéz az ablakon, mely mintegy húsz lábnyira volt a föld felett, egyenlő magasságban a malom ajtajával, melyhez faépü­let vezetett. Mintha a felhők által okozott múló árnyékok alatt, emberi alakokat látott volna. Azonnal felköltötte az öreg Erzsit és Jóskát; de az előbbi annyira megijedt, hogy minden tagjában reszketett és sirva a szoba egyik szögletébe húzódott. A go­nosztevők már az erős faajtóhoz érkeztek s azt befesziteni igye­keztek. Mari és Jóska leborulva imádkoztak, segitséget kérve Izrael pártfogójától, a jó gyermekekre vigyázó Istentől. Ekkor Marinak egy gyors gondolata támadt. Jóskának suttogta: Jóska te elég erős vagy, hogy a vastag kötelet meg­oldhasd s a gépet elindítsd. Mindketten felmentek a gépszobába, és Jóska óldozni kezdte Mari segítségével a kötelet. Nem lévén nagyon szoro­san megkötve a kötél, a szélmalom vitorla szárnyai elszaba­dultak és a szélben gyorsan kezdtek forogni. A midőn a go­nosztevők kívülről a szélmalom szárnyainak első csapását ész­revették : ijedve szaladtak el, mert bizton hitték, hogy vala­mely erős férfi van a malomban. Dávid, a siető atya haza menvén, mennyire bámulta a malom járását. De nem is feledkezett el övéivel együtt hálát adni az Urnák csodálatos segítségéért.

Next

/
Thumbnails
Contents