Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)
1881-02-27 / 21. szám
267 — selyből az egyház szükségeinek ezredrésze sem pótoltathatik; az árvák és gyámoltalanok pedig jó, ha csak nehány garassal is segittethetnek. Az elszórt mag, fájdalom! nagyobb részben vak barázdába, vagy kősziklára hullott s gyökeret nem verhet, mert a szív, a kebel, — mely azt naponként melegítené — hideg, a szemek érzékeny könnyűi, melyek arra harmatként hullanának — kiszáradtak, és az emberek, óh! az emberek önzők! Az idő tiz óra táján lehet, a templomból mindenki haza takarodott, s már ünnepi csend mutatkozik, az utczán alig lehet látni valakit, — kocsin vagy gyalog-menőket, mindenki otthon van, vagy ha elkésett, siet hazafelé: talán Bibliát olvasni? a templomban felvett szent leczkét felkeresni? — Oh nem! — hanem ebédelni, — és ebédel a családnak nagyja és kicsinje, az öregek, az ifjak, szolga és szolgáló, s mindazok, valamelyek a gazda kapuin belől vannak. Az ebéd bevégeztetvén, a mosogatáshoz a fehér-cselédek hárman is hozzáfognak, hogy minél hamarább készen legyenek, talán hogy összeülvén hasznos népkönyveket olvashassanak, és azokból elmélkedhessenek, — éppen nem! de azért, mivel már az ifjak, — úgy a legények mint a leányok, a mezőre labdázni, hanczuzni, futkosni mehessenek ; az otthon maradt gazda, és gazdasszony pedig jó lélekkel kiülnek az utczaajtóba, (a csúfolok székébs) a hova a szomszédok is eljönnek tanyázni, és ottan szólják-szapulják az elmenőket, vagy a kiken sort foghatnak, — mert hiszen ünnep van — Vasárnap van. Délután ismét harangszó hívogatja a híveket a templomba, de e kint üldögélők közzül, alig mozdul néhány a helyéről, már akkor csak öreg uraiméknak marad a dicséretes ösztön oda menni, a fiatalságnak pedig, kik a játszóra ki nem mentek, a korcsmában való muzsiké Itatás, táncz, és mindennek következménye, — a verekedés, a dolga. A hajdani látogatást, most már csak kevesen gyakorolják, mert a fiók atyjok házától haraggal váltak meg, a szülei igaz tisztelet ritka mint a fehér holló, kivált, ha az apa testig, leikig mindenét oda adta gyermekeinek, a vök ipjaikkal viszálkodás- ban élnek, számtalan testvéreknek pedig énekeskönyvükből kiszakadt a LXXX1II. Zsoltár ezen verse : íme mely jó és nagy gyönyörűség, Az atyafiak közt az egyenesség Ha békével együtt laknak. Szomorú dolog, de igy van.
