Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)
1881-02-13 / 19. szám
245 Barátomé volt az első szó: Nem tudtam Vilmát lebeszélni e gondolatról. 0 minden áron meggyujtja, a kinek szánta, a karácsonfát. Jól tette — szegődém pártjára a szenvedő nőnek. — A kis angyal a túlvilágról is örül a szeretet e munkájának s áldást mond a gyöngéd kezekre, balzsamot küld a vérző szív sebére. De elég is lesz — szóltam hozzájok — itt e fiitellen hideg szobában időzni; ideje a gyertyákat kioltani. S a gyertyalángok egymás után kialudtak s már az utolsóra nyujtá ki barátom kezét. De im — kopogtatnak. Ajtó nyílik. Egy szegény asszony a szenvedés kifejezésével arczán, kopott kendőbe burkoltan .3—4 éves gyermekével karján állott a küszöbön. Egy kanálka meleg ételt, nem magamnak, átfázott gyermekemnek, Orzsikémnek — a Jézuska nevében! Oz- vegy vagyok s mióta az ár elragadta kis hajlékomat, bolyongok, ma még — •— — Elég a szóból jó asszony! szakitá meg határozott hangon, nemes elhatározással Vilma s megkapva kezét, karjaiba veszi keblére szorítja a gj'ermeket. Gyújtsa meg kérem, — szóla erre hozzám — a gyertyákat újra, pedig az utolsóig! Igen, jól mondá imént, hogy angyalom balzsamot küld le még ma szivemre. lm, Erzsiké — hordozza hévvel akárcsak a magáét körül — a ragyogó fa a játékszerek, meleg ruha mind ez tied — Jézuska ajándéka. De elég mit időzünk itt, meleg étel kell, jó asszony, gyermekének, vigye át a meleg szobába s érezze otthon ez estvén magát. Valóban látni kellett volna a szegény elfogult gyermeket, mily bámuló arczczal kisérte a soha nem látott fényes dolgokat. Látni kellett volna azonban barátom Vilmáját is; átszellemült, arczát, amint a jótékonyság cselekedete árasztotta el igéző fénnyel — glóriával — homlokát. Oh! és ki volt boldogabb e pillanatban a jótékony lelki átváltozás láttára barátomnál? Jer, karjaimba, jó lélek; áldom a jóságos Istent, hogy e boldogtalanokat házunkba vezórlé; a Megváltó látogatása ez kicsinyeinek, a szenvedőknek képében. Én pedig elgondolám, — vajha te sem felednéd kedves olvasóm — hogy a boldogtalanság csak ott köszöntött be a maga leverő nagysíigában, egészében, a hol megszűntünk csillapíthatni nyomort, törülhetni könnyeket szenvedő embertársunk szemében! PETROVICS SOMA.
