Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)

1881-02-06 / 18. szám

2.30

Mint pap nemcsak az, hogy lelkiitmeretes hűség és pontossággal teljesítette Simon Sámuel szoros értelemben vett hivatalos kötelességeit: de sőt szeme előtt tartotta mindig Megváltónk utasítását — Lukács ev. XVII. io. „ha csak azokat cselekedenditek, a melyek néktek parancsoltatok, ezt mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk“. A tartozáson fejük önként, Isten és egyháza iránt való buzgóságból, hívei iránti szeretet, s a közügyérti érdekeltségből, kereste a tért, a munkát, hogy jót tehessen. így futott, fáradt, például a helybeli tagositási ügyben, a papi és tanitói hivatal, az egyház és lakosság érdekében —- sikeresen — szántatott fel közczélra közerővel jó darab legelőt, alapított egyházi magtárt, keresett és talált más ártatlan közjövedelmi forrásokat; aztán ellenőrizte szigorun az egyházi bevételt és kiadásokat, és építkezett folyvást szeretett híveinek lelkesítése és közremunkálatával, igyekezvén lehető legjobb karba helyezni és tartani a templomot, parókhiát, iskolát, magtárt, pénztárt és földeket. Igen nagy súlyt fektetett az általa alapított és páratlan buzgóság'gal kezelt iskolai- és népkönyvtárra, az általa lelkiismeretes pontossággal megválogatott jó és hasznos olvasmányok, népies könyvek és folyóiratok megszerzésére, s a meglevőknek az egyház tagjai, kivált az ifjúság által való olvastatására, és ez által is a világosság, vallásosság, műveltség, erkölcsiség terjesztésére. Úgy tudom, hogy mint ilyen im e „Vasárnap“ czimü kedves lapunknak is ő volt — különösen a tiszáninneni ref. egyház- kerületben egyik leglelkesültebb pártolója — vagy hát lett volna bizonyosan még inkább, ha ennek születése az ő végszenvedésének idejével össze nem esik.

Sőt munkásságát községe szűk határán túl tőle kitelhető- leg az összes magyar hazára is kiterjeszteni igyekezett. A menynyiben bár könyveket nem irt: mint különösen több egyházi, iskolai és népies folyóiratok szorgalmas levelezője hosszú éveken által beleszóllott a folyó ügyekben, úgy cselekedvén, mint egy kortársunk és barátunk Erdélyi János énekeié:

„írj, tégy, csatázz, kinek mint adák az Istenek,

Oltári a hazának hadd füstölögjenek.“

Legkülönösebben kedvencz szakmája volt a népiskola- ügy, nemcsak saját egyházában megtévén annak teljes felvirágoztatásáért minden lehetőt: hanem főleg a gömöri ref. egyházmegyében, mint páratlan buzgóságu körlelkész, és mint éveken át az egyházmegyei népiskola választmánynak lánglelkü