Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)

1881-01-16 / 15. szám

igi

felmagasztaltad! Micsoda az ember, hogy megemlékezel róla, vagy az embernek fia, hogy meglátogatod ötét ?“

Helvétország egyik legszebb tájéka az Interlakken környéke. Ez a hely szebbnél-szebb és drágábbnál-drágább szállodákból, vendéglőkből áll. Csak úgy forrong itt a sok idegen, kik az enyhe égalj friss alpesi levegőjét élvezve, üdülnek, gyógyulnak, vagy éppen szórakoznak, védve magas hegyek által a szelektől és hidegtől, nyáron a két gyönyörű tó (a thuni és brienzi( által a forróságtól.

Itt e kies helyen, kipihenve magam, — mert többnyire gyalogszerrel utazgattam — kirándulást tettem a berni alpesekre, megnéztem a gieszbachi vízeséseket, melyek 1100 lábnyi magasságról hömpölygetik, s a szikla lépcsőkön és medenczékben zúzzák szét a havasok nedvét. Ezt a nagyszerű látványt éven- kint mintegy 12,000 utas keresi fel, gyönyörködve a ritkaszép tüneményben, nemcsak a nap, hanem az éj óráiban is, a mikor a vízesések ki vannak világitva, s tűzi játékszerü fényben úszik: hegy, erdő, és az omló patakok egész serege. Álomszerű ezer- egy éjszakai kép.

Innen a Faulhorn nevű 9000 láb magas hegyet volt szándékom megmászni, melyre 8 órai erőfeszitéssel járó hegyi utazás után jut fel az ember; nem hagyva ki számításból a szeges bot és szeges czipők segítségét sem. Utam, árnyas ösvényeken, majd meredek sziklafalakon vitt keresztül. Néhol a roppant kőtömegek, mintha egyetlen csapással lettek volna ketté szelve oly egyenletes űr tátongott közöttük, s a mélységből ezüstfehér patak mormolása hallott.

Mint az isteni kegyelem, az emberi életet, áldás és örömvirágokkal : úgy hinti bé a természet alkotó keze, e bús sziklákat tarka virágok szindús vegyületével. Az alpesekhez nagyon jól illenek: az alpesi rózsa s másnemű virágoknak külöm- böző fajai.

Egy szédítő mélység felett kiálló sziklatömeg mellett haladtam el, s nem kis meglepetésemre, a fekete sziklában, fehér márvány lapot találtam beillesztve, melyre az volt metszve — idegen nyelven, — hogy 1859. Aug. 1 i-kén e szikláról zuhant le a mélységbe, egy szépreményü ifjú: Laurence Rikhárd, ki egy virág után törekedve, vesztette el életét, mondhatatlan fájdalmára bús szüleinek, kiknek egyetlen gyermekök ő volt. Az emlékirat e szavakkal végződött: „itt veszett el egy élet egy virágért.“