Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)

1881-01-02 / 13. szám

kántorunk helyére uj kántort kellett választanunk, pályázati feltételeink egyik pontja orgonázási képességet követelt a pályázóktól, és csakugyan orgonista-kántort is választottunk: de azért hivatalosan, egyháztanácsi végzéssel mind e mai napig is — a fentebb említett okok miatt — egy lépést sem tettünk és nem is tehettünk az orgona építése iránt.

Az 1876-ik év legvégén azonban egy kis társadalmi mozgalom indult meg közöttünk ezen ügyben. Nevezetesen, nagyrészben egyházi és világi hivatalnokokból s nehány értelmes iparosból álló dalárdánk a mondott időben egy hangversenyre készült, és annak tiszta jövedelmét előre „orgonaalapul“ ajánlotta fel.

A hangverseny a következő év elején meg is tartatott, és tiszta bevétele, az ügy-barátok felülfizetéseivel együtt: 165 frt volt, mely összeg „orgona-alap“ czimen a dalárda által pres- byteriumunknak gondozás és gyarapítás végett csakugyan hiány nélkül által is adatott. íme, ez volt a „mustármag“, mely azóta lassan bár, de folyvást nevekedik, és bár az ügy élére — hogy úgy mondjam — hivatalosan senki sem állott, és pedig nem állott azért, hogy e nem épen mulhatlanul és égetően szükséges ügy miatt, a mulhatlanul és égetően szükségesek, — például: uj leányiskola építése, uj tanítói állomás szervezése stb. hátrányt ne szenvedjenek, de azért alakulni sem hagytuk, és Isten segedelme mellett nem is hagyjuk. Egyes híveink fel-fel lobbanó buzgósága gyarapította eddig, s hisszük és reményijük, hogy gyarapítani fogja ezután is orgona-alapunkat, melynek mustármagja ma már, mint egy m á s f é 1 e z e r forintra növekedett, mely takarékpénztárilag kezeltetik, és az egyháztanácsnak végzése van reá, hogy ehez semminémii szükségünkben, még ideiglenesen, még kölcsönké- pen sem szabad nyúlnunk, mert az egyedül és kizárólag csak a kitűzött czélra fordítható. Hálás elismeréssel említem itt fel azon buzgó híveinket, a kik ez ideig jelentékenyebb összeg adásával mutatták ki az ügy iránti meleg jóindulatokat, u. m. Kalmár József i5o, nch. Pontos Mihályné 200, Szentpéteri János 100, Mészáros Károly 100, Kun János 119, Szőgyi István 5o, Erdélyi József 50, Gy. Molnár Sándor 48, egy valaki elébb 135, később ismét 100 stb. írttal járultak a kegyes czél előmozdításához. Jól tudom, hogy a nemes tett önmagában hordja legméltóbb jutalmát, azért csak azt mondom: „dicsérjék meg őket az ő cselekedeteik ama kapukban“. Óhajtom egyszersmind, hogy