Gábor Eszter: Andrássy út - A mi Budapestünk (Budapest, 2002)
Az út élete is változott, az elegáns kocsisort 1919-ben — és időnként a két háború között is — gyakran felvonulások, tüntetések váltották fel. 1919. május elsején a város felől a dekorációval borított Millenniumi emlékmű felé vonult a tömeg; 11. Viktor Emánuel olasz király látogatásakor a Hősök tere felől vonultak el a seregek a Köröndön felállított díszemelvény előtt. 1945-től az ötvenes évek közepéig — amikor a Dózsa György utat erre a célra kiszélesítették — a felvonulásokat többnyire a város felől a Hősök tere felé irányították. Az új korszak beköszöntővel a régi, patinás házak rangja is megnőtt. Cégek, vállalkozók és magánemberek - egyre többen - igyekeznek Andrássy úti házat vagy csak lakást venni, és kegyetlen korszerűsítésbe kezdenek, elpusztítva azt is, ami esetleg átvészelte a korábbi évtizedeket. Üvegskatulyát építenek gondosan mérlegelt arányú épület tetejére (Andrássy út 9.), elé-, hozzá-, ráépítenek minden stiláris ismeret nélkül (Andrássy út 112.); az még a jobbik eset, amikor csákánnyal vágják fel az eddig megóvott intarziás parkettát, mert az nem eléggé korszerű. A csillogó helyreállítások mögött: az újbarbárok dúlása. Mindez eltörpül amellett, amit az autóforgalom elterjedése és növekedése tett az úttal. A kegyelemdöfés az Mj-as út bevezető szakaszának ideterelése volt. Veszélybe került a földalatti — meg kellett erősíteni a lefedését. Gyakorlatilag kipusztult az évszázados platánsor. Az Andrássy útra nyíló ablakokat évtizede nem lehet kinyitni a zaj és a bűz miatt. Elmúlt az Andrássy úti séták ideje, már nem lehet a ligettől a Bajcsy-Zsilinszky útig rosszullét nélkül végiggyalogolni. Pedig az utóbbi években javult a helyzet. Nem száguldoznak teherautók, a 4-es busz vonalát rövidre vágták, az i-es járatot megszüntették, a kisember a föld alá vonult, és az Andrássy utat diadalmasan elfoglalhatták a személyautók és a turistabuszok. 66