Gábor Eszter: Andrássy út - A mi Budapestünk (Budapest, 2002)
Zsuzsanna féle ház kertjében építendő nyári »Orpheum« című dalcsarnok’' építésére kapott engedélyt. A mulatók idővel világszínvonalra emelkedtek, Somossy az 1890-es években már a bécsi Fellner és Helmer céggel építtette híres Orpheumát, a mai Operettszínházat. A túloldalon, Mai Manó fotográfus műteremházában a két háború között az Európa-szerte híres Arizona mulató működött. A Nagymező utcán túl valamelyest változik az utcakép. „Az első kész épületkoczka balra, egyes osztályainak szigorú szimmetriája által egyetlenegy. csaknem emlékszerú épület benyomását szüli, élesebben odanézve igaz. hogy meggyőződik az ember, miszerint tulajdonkép három különböző házzal van dolga. Azonban ezt a hármat már a harmadik vegybontás még Jobban részletezi, úgy hogy a hármas csoportban csakhamar öt házat különböztetni meg: sőt ez a szám, ha Jó »immerziós« górcső áll rendelkezésünkre és a világítás is különösen kedvez vizsgálatunknak, tapasztalás szerint hétre fog növekedni. A fölfedezések eme sorozata a sétálót nehány hétig igen kellemesen fogja foglalkoztatni" — írta 1876-ban, a még építés alatt álló Sugárút ismertetése során, a kortárs Hevesi Lajos Karczképek az ország városából című kis kötetében. Valóban, a Nagymező utcán túl, egészen a Jókai térig, hét házból álló egységes házsor áll - építése idején hétháznak nevezték. ■ A hétház záróépülete a Nagymező utca sarkán (Andrássy út 32-44.) 23