Holló Szilvia Andrea: A fővárosi „művek” - A mi Budapestünk (Budapest, 2010)
november 9-én Budán ténylegesen is meggyújthassák az első utcai lámpát, egy gyengén pislákoló, bádogházba zárt olajmécsest, kócból sodrott kanóccal. Jóllehet a vízvezeték, az útkövezés és a világítás számára egyaránt megvolt a szükséges pénz, a városi tanács mégis úgy döntött, hogy a jobbára hegyre épült városban a vízvezetéket — a világítás költségének rovására — erőteljesebben fejlesztik. Ezért mindössze tizenhét utcai lámpát helyeztek ki. Pest még ekkor sem lépett, ám amikor az egyetem a Duna túloldalára települt, a tanács ott is elérkezettnek látta az időt arra, hogy egymástól legalább negyven méter távolságra lámpákat állítsanak fel. Ennek költségét a Vácikapun túli területek, az újonnan alakuló Lipótváros parcellázásából fizették, a világítás további működtetését az e célra kivetett adóból kívánták fedezni. Az üvegablakos lámpatesteket a pesti bádogos céh készítette. Az olajmécsesek fénye 1790. január elsején lobbant fel, igen korlátozottan, holdtöltekor meg sem gyűjtötték, s csak farsangkor őrizték hajnalig a lángokat. Kezdetben a házak falára szerelték a lámpásokat, majd — hogy nagyobb területre szórják a fényt - földbe levert facölöp tetejére illesztették. Megalakulásakor a Szépítő Bizottmány szorgalmazta, hogy telihold kivételével egész éjszakán át világítsák meg az utcákat, s két évtizeddel később már 1500 lámpás sorakozott a főbb utak mentén. Fenntartásukhoz a pénzt a magisztrátus a bor árába épített különadóból fedezte. A közvilágítás fejlesztésének szükségességét annak vitathatatlan előnyei ellenére többen megkérdőjelezték, mondván: „rended ember eóte 9 után otthon van”. Pedig akkor már e kezdetleges olajmécsesnek komoly riválisa támadt: a világítógázzal működő lámpa. A szén száraz lepárlásával a XVI1. századtól állítottak elő gázt, de a korai feltalálók még az életüket kockáztatták. Fél évszázad múltán azonban már sokasodtak a sikerekről szóló hírek: Leuven városában 1784-ben Jan Peter Minkelaers egy előadótermet világított ki, egy évvel később a párizsi Philippe Lebon saját tervezésű készülékében fából, majd kőszénből fejlesztett gázzal világította meg a lakását, Würzburgban Pickel a gyógyszertárában csontlepárlás útján nyert gázzal világított. Ennél is tovább ment Lord Archibald of Dundonald (Archibald Cochrane), aki a gázt bádogtartályba zárta, és úgy tárolta. A nagyüzemi gázgyártás alapjainak lerakása William Murdochra várt. Az ő kísérleteire a gőzgépkirály James Watték vállalkozása, a Boulton és Watt cég is felfigyelt, s a jeles skótot megbízták, hogy gyárukba vezesse be 8
