Holló Szilvia Andrea: A fővárosi „művek” - A mi Budapestünk (Budapest, 2010)

tisztítás nélkül, a turisztikai gyöngyszemként számon tartott Margit-sziget közelében engedik a Dunába. A főváros közgyűlése e gondok megoldására 1938-ban tárgyalta Budapest hat évre szóló csatornafejlesztési programját, s elhatározta az első világháború óta részben megvalósult beruházások befejezését, a második világháború azonban a végrehajtást megakadályozta.

A bombázások és az ostrom következtében a csatornahálózat 153 helyen sérült meg, súlyosan károsodtak az átemelőtelepek, a központi szivattyútelep 32 bombatalálatot kapott, a csatornák eliszapolódtak. A helyreállítások során először a szennyvizek zavartalan lefolyását kellett biztosítani, csak ezután kerülhetett sor a gépészeti berendezések javítására és pótlására. Az 1945. évi szabályrendelet értelmében „A aatomázái közegészségügyi izempontból az Ivóvízellátás után a főváros legfontosabb közművei között foglal helyet, melynek jelentősége Nagybudapest tervezett kialakítása esetén csak növekedni fog." A közelgő változás előkészítésére az addig az illetékes polgármesteri ügyosztályok és a kerületi elöljáróságok hatáskörébe tartozó csatornázást átszervezték. A megnövekedett feladatokra és a kiemelt helyzetre való tekintettel Vas Zoltán polgármester elrendelte a fővárosi ügyosztály önállósodását, így 1946. április elsejével megalakult a Budapest Székes- fővárosi Csatornázási Művek, első vezérigazgatója Szabó János tanácsnok

■ Klasszikus „zöld ház" a Károlyi-kertben