Holló Szilvia Andrea: A fővárosi „művek” - A mi Budapestünk (Budapest, 2010)

építeni olasz kőművesek irányításával. A víztartályok oszlopokon nyugvó, több mint nyolc méter magas téglacsarnokának boltozatát fél méter vastag betonréteg, s legalább egy méter föld fedte, tárfogatuk egyenként io 800 köbméter. A kettős medence fenékszintje 33,88, a túlfolyó nyílása 41,88 méterrel magasabban feküdt a Duna fenékpontjánál, így biztosították a víz állandó, egyenletes nyomását. A medencék elkészültéig feladatukat a régi pesti városháza tornyába felhúzott csővezeték látta el.

A vízmű megépítése terv szerint haladt, 1868 decemberében 127 utcába és térre juttatták el a kútból nyert szűrt és a Dunából kiemelt szüretien vizet. További szivattyú üzembe helyezésével és újabb kút fúrásával 1870-re befejeződött az ideiglenes vízmű építése, Pest lakosságának egyötödét juttatva vezetékes vízhez. Az angol gyártmányú csövek behálózták a Belvárost, a Lipótvárost a Hold utcáig, a Terézvárosnak a Nagymező utcáig terjedő szakaszát, a József- és Ferencváros egyes részeit.

A háztulajdonosoknak írásban kellett kérvényezniük a vízszállítást. A vízélvezeti engedély birtokában tetszés szerinti vízmennyiséghez juthattak, de azt csak a kérelmezett célra használhatták. A vízszállítást az igénylők bármikor felmondhatták, ám a szolgáltatást megszüntetni csak negyedévente lehetett, a díjfizetés esedékességekor. Ha nagyobb vízigényű üzlet vagy műhely működött a házban, például vendéglő vagy szappanfőző, akkor oda kötelesek voltak külön vízmérőt felszerelni. Az első évben 734 házban 37 504 személy kapott vizet, s átadtak nyolc nyilvános vizeldét. Ezeket az előbb szürkére, majd zöldre festett házikókat olajjal szagtalanították, s a pesti szlengben „László-^éle szabadalom" néven emlegették a bennük kifüggesztett zománctábla nyomán (László féle szabadalom. Hunnia olaj vizelde, vízöblítés nélkül szagtalan).

A városegyesítés idejére a vízzel ellátott házak száma elérte az 1100-at, bennük 3010 vízöblítéses vécével és 290 fürdőszobával, de sajnos eleinte ez a víz sem volt tiszta, és a felső emeletekre fel sem tudták nyomni. Lindley már a kezdetektől hangsúlyozta, hogy az ideiglenes pesti vízmű nem lesz hosszú életű, a város vízellátása mélykútra nem alapozható, és valóban egyre több kellemetlenséget okozott a vízminőség látványos romlása, az akadozó vízellátás. (A Borsszem Jankó nem kímélte az angolok szaktekintélyét, 1872-ben így élcelődött: „Mikor Krisztus a Golgothán kiszenvedett, ezt mondd: 'Múljék el tőlem ez a keserű pohár!’ Akkor persze nem tudták, hogy

55