Holló Szilvia Andrea: A fővárosi „művek” - A mi Budapestünk (Budapest, 2010)

■ Közel harminc éven át viltosott az Crzsébet tér teleit a három &zó, 2005-ben takarékossági okokból lebontották

így a háborús évek alatt sikerült biztosítani a gázszolgáltatást Budapesten, ha ennek néha az volt is az ára, hogy az új fogyasztók bekapcsolását korlátozták.

A sorozatos légitámadások hatalmas károkat okoztak, elpusztultak a hidakra szerelt nyomóvezetékek, bombatalálat érte a távnyomóüzem előtti főgázvezetéket, a légitámadások alatt megsérült parti védmű nem tudta megakadályozni a víz betörését a gyártelepre. A háború befejezését követően néhány héten belül sikerült folyamatossá tenni a termelést, a gyár újbóli üzembe helyezésével párhuzamosan a csőhálózatot is helyreállították. Először a budai városrészek jutottak gázhoz, majd a Boráros téri ideiglenes fahídon elhelyezett gázvezetéken keresztül a pesti oldal is. 1945 októberére a gázgyár már napi 200 ezer köbméter gázt termelt. A biztató kezdet után azonban hamarosan újabb nehézségekkel kellett szembenézni.

A gáz előállításához kénytelenek voltak komlói és pécsi szenet használni, amelyhez a jobb minőség elérése érdekében lengyel és cseh szenet kevertek, ám a szállítási nehézségek miatt nem tudták biztosítani a folyamatos importot, a belföldi szénkészlet pedig más ipari célokra is kellett. így előfordult, hogy a napi gázszolgáltatás 3-4 órára csökkent, miközben a hazai olajmezőkön nagy mennyiségű földgáz ment veszendőbe. Az energiahiányt enyhítendő

24