Buza Péter - Gadányi György: Fel a fejjel! - A mi Budapestünk (Budapest, 1998)
VI., VÁROSLIGETI FASOR 28. Lakóházként határozza meg az 1893-ban kelt tervdokumentáció (Peterek és Wagner építészeti irodájának pecsétjével), de stílusjegyeit, sőt környezetének jellemző beépítési ízlését tekintve mégiscsak egy nagyvonalúan elegáns nyaralóvilláról van szó. Tagolt homlokzat fölé ül a mértéktartóan szolid, visszafogottan méretezett kupola, nélküle az épület csonkának hatna. Két testvér építtette az atyai hagyatékból, s vélhetően az idősebbik fiú a magáéból is hozzájárult a költségekhez. Jó nevű ügyvédként, már túl praxisa első évtizedein, megtehette. Öccséről ilyesmi aligha feltételezhető, hiszen pedagógus és zenész. Huber Károly hegedűművész 1880-ban, illetve 1890-ben magyarosító fiairól: dr. Hubay Károlyról és Hubay Jenőről van szó. Ok azok, akik belevágnak az igényes építkezésbe, bár nem azért, hogy itt is lakjanak. Minden Hubay ivadékot figyelembe véve is mindösszesen csak egy, a korán elhunyt idősebbik testvér, az ügyvéd Jenő nevű fia élt ebben a házban, a későbbi híres, vele azonos nevű zeneszerző, hegedűművész és zenepedagógus - a nagybátyja - soha, egyetlen percig sem. Sőt, a bal partot is elhagyta, aktív és idős korában is Budán, a leghosz- szabb ideig a Fő utcában lakott. Mindebből arra következtethetünk talán, hogy a Hubay fiúk befektetésnek szánták a villaépítést, s bizonynyal nem fizettek rá az üzletre, hiszen nagyon hamar - bár már a következő évszázadban, az 1900-as évek elején -, tehetős úr vette meg magának és családjának lakóhelyül a szép fasori villát. Eppinger Géza nagykereskedő, akinek a lipótvárosi Sas utcában működik városszerte közkedvelt, nagy forgalmú rőfös és kézmű- áruüzlete. Csipkék, strimflik tízezreit, fonalak és finom textiláruk kilométereit adhatta el a hölgyek örömére, mire eljutott idáig. 26