Meskó Csaba: Gyógyürdők - A mi Budapestünk (Budapest, 1998)

Felhévízen az egyik leggyakoribb foglalkozás a fürdős volt.

Takáts Sándor piarista tanár így ír a Régi magyar fürdősöktő\ (A magyar múlt tarlójáról, 1926.):

„Hát, bizony ilyen felekezet is akadt nálunk. Már a XV. században - főleg a napnyugati szeren - gyakran találkozunk a fördős vagy feredős mesterekkel. A XVI. században pedig már imitt-amott társaságba verődnek s valóságos céheket alkotnak, mint a jó borbélymesterek (chirurgusok), akiknél a fürdősök sem tartották magukat alábbvaló mestereknek. Mind a borbélyok, mind a fürdősök orvoslással foglalkoztak. Jámbor eleink orvosok dolgában igen ösztövérül állottak, tehát olyanok tanácsával is élniök kellett, akik a tudományhoz édes-keveset konyitottak. Ilyenek voltak a jó fürdősök is, akik hol fürdővel, hol meg egyébbel gyógyitgatták a betegeiket. Azután úgy mellékesen a hajnyirással, a körömvágással és tűzoltással is foglalkoztak.

Városainkban már a XVI. században voltak nyilvános fürdőházak. Hogy a hévizeket s a különféle savanyúvizeket is használták, mondanunk sem kell. Eszerint fürdősökre mindenütt szükség volt. Gazdagabb főuraink az állandó udvarnép között fürdősöket is tartottak, akik az úr cipóján éldegéltek. Akadt olyan fürdős is, akinek magának volt fürdőháza.

Mint minden mesterséget, úgy a fürdős mesterséget is tanulni kellett. Eszerint voltak fürdős legények és fürdős inasok is. A kótyonfitty fürdős inasok annyi esztendeig inaskodtak, mint a többi mesterinasok. Ha elérkezett a felszabadulás ideje, remeket kellett készíteniök. Ez a remek valamelyes orvosság vagy jóféle flastrom elkészítése volt. A remek elkészítésén kívül a fürdős inasoknak még vizsgát is kellett tenniök. Jókorbeli vén patikáriusok, doktorok és fürdős mesterek vizsgálgatták a jelölteket s fogas kérdésekkel igyekeztek a jelöltek tudományát kitapasztalni. Ha a vizsgálat sikerült, a jelöltet ünnepélyesen fürdőslegénnyé avatták. Az új legény a bevett szokás szerint négyfogásos mesterasztalt adott ele11