Radó Dezső: Parkok és erdők - A mi Budapestünk (Budapest, 1993)

délnyugat felé Törökbálinton, Biatorbágyon és a Velen­cei-tavon át Székesfehérvárig és Csákvárig is ellátni. Nyugat felé majdnem egyenes irányban, egymás mö­gött látjuk Budakeszi, Páty és Szár községeket, a hátte­ret a Vértes hegység adja. Északnyugaton a Nagy- Kopasz-hegy, az előtérben Nagykovácsi, a háttérben a Nagy-Szénás zárja le a látóhatárt. Észak felé emelkedik a Nagy-Hárs-hegy, a háttérben a Pilis és a Dobogókő. Közben fekszik Pesthidegkút és Solymár. Északkelet felé a Hűvösvölgyet látjuk a Lipótmezővel, azon túl a Kecske-hegyet, a Hármashatár-hegyet és a Rózsadom­bot. A Dunán túl Vác, Újpest, Rákospalota, Fót és egé­szen távol a Mátra vonulata (Agasvár, Galya-tető, Kékes tető), valamint a Bükk látszik. Igen szép kelet felé a főváros: majdnem a hegy lábánál kezdődik, és kelet felé szinte elvész a látóhatár ködében. Tiszta időben és ked­vező megvilágítás mellett 215 kilométer távolságból a Magas-Tátra bukkan elő a Naszály és a Cserhát csúcsai között (először 1900. december 9-én jegyezték fel, hogy látták). Büdakeszi vadaspark A Moszkva térről induló 22-es autóbuszról Budakeszi község határában, a Korányi szanatóriumnál kell leszáll- ni. A buszmegállótól jobb felé a piros turistajelzés és feliratok irányítják a kirándulót a méltán kedvelt, látoga­tott Vadasparkhoz, amely délen szelíd, dombos-lankás, északon meredek szakadékokkal szabdalt. A mintegy hatvanhektárnyi park élővilága igen gazdag. Jellegzetes táj, fái a kocsányos és kocsánytalan tölgy, csertölgy, bükk, kőris, erdei-, fekete- és vörösfenyő, a nemesen szilárd gyertyán. A lágyszárú növények közül van itt len, hunyor, vadszegfú, vasfű, magyar méreggyilok és a jégkorszakból származó csenkeszféle, a Festuca ame- thystina. Gazdag állatvilága, az őzek, szarvasfélék, a vaddisznó ketrecben látható. A park mintegy 33 madár­faját a sűrűn elhelyezett madáretetők tartják jól. Mindenképpen érdemes felkeresni a park 436 méte­res legmagasabb pontján a Hársbokor-hegyi kilátót. A látogató tavasszal az ébredő, nyáron a viruló termé­szetben gyönyörködhet, ősszel a környező erdők a sár­gától, az aranytól a barnáig és égővörösig terjedő szí­nekkel kápráztatnak el. 36

Next

/
Thumbnails
Contents