Csernus Lukács - Triff Zsigmond: Budapesti temetők - A mi Budapestünk (Budapest, 1999)

Urnafülkék jellegzetes képe az egykori TEMPLOMÉPÜLETBEN renc márvány Madonna-szobra. A szomszédos fülkék sorában Nagyvárad költő-szerkesztője, Dutka Ákos Máriaremetére került, majd onnan a végső eltűnéstől ide mentett hamvait találjuk. Az urnafülkék végigkísé­rik a 3-as és a Néphadsereg félbehagyott 4-es parcel­láját. A saroknál elkanyarodva az 5-ös parcella fölött, amelyben Tamkó Sirató Károly költő nyugszik, találjuk a Bürök utcai új urnás temetőrészt, ahol szintén szá­mos neves személy, sportoló hamvait helyezték el. Itt áll az ismeretlen helyen nyugvó olimpiai bajnokok emlékköve is. Ehhez a területhez kapcsolódnak az újonnan létesített egyszemélyes sírboltok. A 6-os parcella felé visszatérve tekintsük meg Palló Imre operaénekes, Opera-igazgató fejfáját; Orbán An­tal szobrászművész sírját saját sírbatétel-dombormű- vével; az első világháborúban Przemyslt védő Tamásy Árpád tábornok; Gerő László építészettörténész, Ra­vasz László református püspök, Keleti Márton film­rendező, Kondor Béla grafikus, festő, költő, Sztehlo Gábor, az emberéletek százait megmentő evangélikus lelkész, Sváb Gyula, népiskolák tucatjait tervező épí­tész és a feledhetetlen nyelvművelő, Lőrincze Lajos sír­ját. A parcella köröndjének szép síremlékei közül kima­gaslik a Góth színészházaspár - Kertész Ella és Góth Sándor - emlékszobra, Ligeti Miklós alkotása. 55

Next

/
Thumbnails
Contents