Nemes János: Gyógyító Budapest - A mi Budapestünk (Budapest, 1993)
Ha megbetegedett
Ha megbetegedett Magyarország egészségügye, akárcsak az egész ország, átalakulóban van. Az állami monopólium megszűnt, az egységes, ingyenes, állampolgári jogon alapuló egészségügyi hálózat felbomlóban. Új fogalmakkal szembesülnek a betegek: privatizáció, betegbiztosítás, betegkártya, magánklinikák és ambulanciák. Ebben a helyzetben szeretnénk néhány gyakorlati tanácsot adni. Érkezéskor Ha az utazó olyan balszerencsés, hogy mindjárt érkezéskor baja történik, igénybe veheti két repülőterünk (Ferihegy I és II), illetve három központi pályaudvarunk (Keleti, Nyugati, Déli) állandó orvosi ügyeletét, ahol elsősegélyben részesül, és ha szükséges, mentőt hívnak. Szállóvendégeknek Mára Budapesten nemcsak a gyógyszállóknak, hanem minden nagyobb hotelnek saját orvosa, jobb esetben ügyeletes egészségügyi személyzete is van. Ha nincs, a vendég kérésére - térítés ellenében - a szállodába hívják az ügyeletes vagy háziorvost. Annak, aki nem szállodában lakik, legegyszerűbb az alapellátás igénybevétele. A háziorvosi rendelők területi elv alapján szerveződtek, a hálózatban többnyire belgyógyász szakorvosok látják el a betegeket. Súlyosabb esetekhez házhoz mennek, és ők jogosultak a szakrendelőkbe (gégészetre, kardiológiára, urológiára stb.) a beutalót kiadni. Ezek listája megtalálható a telefonkönyvben, akárcsak azok a magánrendelők, amelyek szintén végezhetnek háziorvosi tevékenységet. A gyermekek gyógyászati alapellátása példamutatóan megszervezett, és élesen elválik a felnőttekétől. Itt is csak kórházi tapasztalattal és szakvizsgával rendelkező gyermekgyógyász működhet, akinek diplomás védőnők és szakasszisztensek segítenek. E szintén területi elvek alapján szervezett hálózat szakembergárdáját külföldiek is igénybe vehetik, természetesen térítés ellenében. A gyermekorvos - indokolt esetben - lakásra is hívható. 19