Gábor Eszter: Budapesti villák. A kiegyezéstől a második világháborúig - A mi Budapestünk (Budapest, 2001)

nagyon távol - adódjon kertes beépítésre alkalmas terület. (Ilyen volt például Berlinben az azóta szinte teljesen eltűnt Tiergarten-negyed.) E tényező jelentősége a közlekedés fejlődésével a századfordulóra lényegesen csökkent. Fontosabban: távolabbi területek is a városhoz csatolódtak.

Budapest első városrendezési akciója során már 1870-ben külön területet jelöltek ki villaépítésre. Az akkor nyitott Sugár út - később Andrássy út - külső szakaszán harminc, a környező utcákban további mintegy ötven villatelket alakítottak ki, nem messze a század elején létesült városligeti villanegyedtől. A századfordulón Budán kialakult belterületi villanegyedek (Rózsadomb, a Gellért-hegy déli lejtője) az építési hatóságok támogatása mellett spontán módon jöttek létre.

A historikus, leggyakrabban neoreneszánsz villáknak nem jellemző tulajdonságuk a természetközelség. Kertben álltak, de úgy tűnik, mintha az építtetők ennek nem tulajdonítottak volna túlzott jelentőséget. Könnyű szívvel kisebbítették a kertet, toldalék- és melléképületnek, cselédlakásnak, kocsiszínnek, istállónak véve el a helyet - sőt idővel gyakran megosztották a telket, és újabb villát, esetleg bérvillát építtettek rá. A historikus villák egyébként sem a kertben, hanem inkább a kert fölött álltak. Legtöbbjük magas alépítményre épült; fél magasságukkal a talaj fölé emelkedő alagsorukban volt elhelyezve a konyha és annak kiszolgálóhelyiségei, itt voltak a belső cselédség szobái (a kertész és a kocsis a melléképületben kapott lakást). A tulajdonképpeni lakás az épület magasföldszintjén és emeletén helyezkedett el. E villáknak általában volt erkélyük, nem ritka a loggia sem, de kevesebb a veranda, mint a korábbi évtizedekben. A házból nem ki, hanem le lehetett menni a kertbe. A XIX. századi főúri palotákhoz is ritkán tartozott jelentős méretű kert, gyakori a kert nélküli, csak a legszükségesebb méretű udvarral épült palota.

A városi villát körülfogó kertnek inkább a szomszédtól való elkülönülés volt a funkciója, bár valójában inkább csak jelzés volt ez, hiszen a szomszédos házakat mindössze hat-tíz méternyi kertsáv választotta el egymástól.

13