Molnár József - Szilas Péter: Esti fények - A mi Budapestünk (Budapest, 1993)
csak ideiglenes jellegűek voltak, a fő szempont az volt, hogy a tarthatatlan állapoton javítsanak. A pillanatnyilag legalkalmasabb megoldást választották, a lámpákat a házak falára szerelték fel. így nem volt szükség külön közvilágítási hálózatra, a lámpákat ott helyezték el, ahol egy szomszédos üzlet, lakás vagy kapu alatti fővezeték segítségével erre a legrövidebb úton lehetőség nyílott. A 60 W-os izzólámpákat kisebb bádogernyővel fedve, gázcsőből készült falikarra erősítették. A be- és kikapcsolást lámpánként, kézikapcsolóval végezte a gázművek egyébként is arra járó lámpakezelő személyzete. A külterületek közvilágításának javítására két megoldás kínálkozott. Az egyik a magánvilágítás céljára létesített szabadvezeték-hálózat, a másik a villamosvasút tartóoszlopainak felhasználása. A szabadvezeték-hálózat faoszlopaira lámpakarokat szereltek fel, kezdetben 60, később 75 wattos teljesítményű izzókkal. A lámpák kapcsolását eleinte az oszlopokon elhelyezett kézikapcsolókkal végezték. A szabadvezetékes rendszernél a csoportos kapcsolás az oszlopokra szerelt kapcsolóvezeték segítségével aránylag egyszerű volt. A külterületen gyorsan bevezették ezt a rendszert, eredményeként egy-egy lámpacsoportot egy kapcsolási pontról helyeztek üzembe. A másik változatnál a közvilágítási lámpákat a közúti villamosvasút munkavezetékét tartó oszlopokra szerelték fel, így a feszültséget közvetlenül a munkavezetékről kapták. 1923-ban a „házak frontja mentén” 6124, a villamos- vasúti oszlopokon 2400, a körutakon 581 darab 500 wattos villamos lámpa világított, de volt még 1070 petróleum- és 3000 gázlámpa is. Amint a gazdasági viszonyok javultak, megindult a korszerűsítés. A fordulópont 1925-ben volt, ekkor alkalmaztak először a főváros utcáin az útvonal hossztengelyében elhelyezett úgynevezett útközepes világítást. Az első évben 697-et szereltek fel. A tereken kandelábereket állítottak fel, amelyeket kábelhálózat segítségével tartottak üzemben. A közvilágítási lámpák fénypontmagasságának megválasztását és a lámpaelosztást szakszerű számítások előzték meg. Az útközepes lámpák fénypontmagasságát 7,8 méterben állapították meg, a széles, nagy forgalmú utcákban 9 méteres fénypontmagasságú, helyenként már két lámpahellyel rendelkező átfeszítést alkalmaztak. Az átlag lámpatávolságot 26
