Buza Péter: Duna-hidak - A mi Budapestünk (Budapest, 1992)

a szerkezetben, igaz, a merénylőt darabokra szaggatta a detonáció —, majd a honvédseregek parancsnoka, Dembinszky akarta felégetni. Szerencsére Adam Clark lebeszélte a kétségbeesett ötletről, maga bontotta le a farészeket, s szállította azokat messze fel a Dunán, hogy a várból kivonuló honvédeket ne érhesse oly könnyen utol az osztrák—orosz intervenciós hadsereg.

Aztán átvonult a korona és a koronázási ékszerek is a félig kész hídon, menekülőben, mint a magyar államiság szimbólumai.

És persze átvonult a hídon — az avatás napján, 1849. november 20-án — a legyőzött Magyarország „fővezére”, Haynau generális, és a császári főbiztos, Geringer vezetésével mindenki, akinek megadatott, hogy jelen legyen, udvarhoz hű országos és városi urak, s a népnek is szabad volt az átjárás — aznap éjfélig — ingyen.

Csak az nem ment át, nem mehetett át soha rajta, aki a legtöbbet tette azért, hogy megszülessen. Gróf Széchenyi István, a házi őrizetben tartott, lélekben megha- sonlott egykori államférfi. Boldogabb nemzetek az ilyen történetekből érthetik talán meg, mit is jelent ezer éve magyarnak lenni Európában...

De a híd gyönyörű! És a maga idejében egyike a legismertebbeknek, legkorszerűbbeknek a világon. Hatmillió és még 220 ezer aranyba került az építése, angol gyárak szállították a felhasznált vasanyag nagyobbik részét, bár a dernői vashámor is bekapcsolódhatott termékeivel a programba, a kereszttartók egy része Magyarországon készült. És fizetett mindenki a polgári egyenlőség jegyében a gondosan részletezett tarifa szerint, kivéve a katonákat s más hadi népeket. Valamiben azonban őket is korlátozták: szigorú parancsba adatott, hogy lépésben csak tíznél kevesebben vonulhatnak át. Az intézkedés oka a Lánchídnak a kor műszaki színvonalát megütő, de azt természetesen felül nem múló szerkezetében, annak egy kellemetlen adottságában rejlik. Abban, hogy a keresztmerevítés elégtelensége miatt ezek a hidak bizony ingadoztak, kilengtek nyugalmi helyzetükből, s az ütemes „mozgatás” komoly veszélyt jelentett. Ez magyarázza egy mára már elfeledett szólás értelmét is. Az élet olyan, mint a Lánchíd — mondogatták annak idején. Olyan, mert ingatag, bizonytalan fordulatokkal terhes.

A bajon aztán az 1913— 15-ben lezajlott nagy átépí22