Buza Péter: Duna-hidak - A mi Budapestünk (Budapest, 1992)

Elbontatván a vízipromenád, száműzték riepomuki Jánost

Utoljára nevezetes esemény kedvéért emeltek vízre ilyen szerkezetet, 1790-ben, amikor már újra állt a hajóhíd is. Ebben az évben — kétszázhatvan év után először

— újra összeült Budán a magyar rendi országgyűlés. Mindenki eljött, aki számított, s az ország keleti részéből érkező követek és előkelőségek kényelmesebb átszállítása érdekében ácsoltatták ezt a reprezentatív járművet.

A méreteiről fennmaradt feljegyzés mutatja, hogy a maga idejében nem volt éppen jelentéktelen úszóalkalmatosság. Ennek a katamaránnak harmincnyolc méter a teljes hossza, fedélzetének területe több mint 250 négyzetméter, kettős árboca, amelyet a kötélcsuszkát befogadó keresztgerendázat köt össze, mintegy hét méterre magasodott.

1790-ben azonban — s akkor már vagy két évtizede

— újra a hajóhíd volt Pest és Buda közt a kora tavasztól késő őszig szolgáló, s a zavartalan átkelést többé-kevés- bé biztosító eszköz. Finoman ívelő sarlóalakzatban úszott szemben a folyásiránnyal. A speciális, erősen lehorgonyzott 40-50 robusztus hajótestet Franz Joseph Süftenegger passaui ácsmester építette. Hídfőinél vámszedő házikók állottak, ahol a nemesek, a diákok meg

12