Ferkai András: Üzletportálok - A mi Budapestünk (Budapest, 1996)

Az ÁLLAMOSÍTOTT kereskedelem korszaka (1948-1980)

A főváros 1944-45-ös ostroma során a portálok jelentős része megsérült, sok teljesen elpusztult. Legalább ekkora, ha nem nagyobb pusztítást okozott azután a kereskedelem és az ipar államosítása 1948-50 között. Megszűnt a portálok vetélkedését kiváltó verseny, a monopolhelyzetbe került állami vállalatokat semmi sem ösztönözte igényes, egyedi portálok készítésére. Nemes anyagokhoz hozzájutni amúgy sem lehetett, a korábbi kivitelezői háttér pedig egy csapásra eltűnt. A portálépítéssel foglalkozó cégeket államosították, vezetőiket, mérnökeiket eltávolították, gyártmányterveiket teherautón szállították a szeméttelepre. (így lett a Haas és Somogyiból „fémmunkás” vállalat.) A portáltervezés - mint önálló szakma - megszűnt. A központi elosztás eszközeként működő állami kereskedelem beérte a legolcsóbb mázolt fa vagy vas típusportállal. A régi tervezők állami „tervgyárakba” kényszerítve próbáltak szaktudásukból valamit hasznosítani. Nekik köszönhető még egy-két igényes alkotás az ötvenes évek elejéről, mint a manapság már lebontással fenyegetett Úttörő áruház (V, Kossuth Lajos utca 11., Forgó Gábor, 1951) vagy a Franciaországban igen neves grafikussá vált Gábor Pál Csemege-kosár emblémája (1952), amit újabban szerencsétlenül szögletessé alakítottak azért, hogy a Meinl cég szerecsenfigurája beleférjen.

Az abszolút hiánygazdálkodás után, amikor a kirakatokban konzervek és politikai dekorációk porosodtak, a hatvanas években fellendült a kereskedelem, üj portálok építésére eleinte az árkádosítások (Astoria, Rákóczi út) és az 1956-ban támadt foghíjak beépítése kapcsán került sor, később a főbb útvonalakon mindenütt. Ezeket szakosított tervezővállalatok tervezték, sorozatgyártásban érdekelt kivitelező vállalatok készítették. Az ötvenes évek végére a sajtolt fémportál és - a Nyugat halvány visszfényeként - a neon divatja volt jellemző. (A folyóírást utánzó kötött betűs neonfelira36