Gerle János: A pénz palotái - A mi Budapestünk (Budapest, 1994)
lis törekvések ellenére az új bankok jelentős része az összetéveszthetőségig hasonlít egymásra. (Az Agrobank Rt. egyik irodaháza a Belváros egyik régi, szűk utcájában, a Bástya utca 33. szám alatt, a Postabank újpesti igazgatósága a külső Váci úton épült fel. A Budapest Bank belvárosi igazgatósága a Király utca 16/A alatt a pesti „vigalmi negyednek” képzelt terület egyre szaporodó irodaházai közé épült. A Magyar Nemzeti Bank elegáns számítógépes központja a Postatakarékpénztárral szemközt létesült. Az átalakításnál jóval nagyobb arányú bővítés eredménye a Szív és Szondi utca sarkán álló Ybl és Polgári bank. A Szilágyi Erzsébet fasorban a 13. szám alatt a Magyar Hitelbank Rt. emelt új irodaépületet. A különféle megközelítéseket jellemző, de szinte esetlegesen kiválasztott példák.) Az új bankfiókok és bankok - funkciójukból is fakadóan - elszigetelt zárványokként vannak jelen a város szövetében. A századfordulón üzemeltetési és fenntartási okokból kívánatos volt, hogy a földszintet üzletek foglalják el (Tőzsdepalota, Hitelbank, Pesti hazai első takarékpénztár első és második székháza). Ma a biztonság fontosabb, de nemcsak a tudata, hanem látványos hangsúlyozása is. Az ablakon függöny, lamellák, homályos az üveg, a kapuban és az üzlettérben egyenruhás vagyonőrök, a berendezés domináló elemei a nikkele- sen csillogó fémkeretek, a tisztviselőket őrző fülkék golyóálló üvegének keretei. A bankfiókok a Körúton (Nyugati tér, Oktogon), az üzletportálok közötti vak kirakatok; az Erzsébet- és Terézváros bankjai az átjárható udvarok között végleg elfalazott betontömbökként sorakoznak (Király utca). Az egyik új jellemző tehát, hogy különös, korábban csak katonai és igazságügyi létesítményekkel kapcsolatban megszokott feszültségkeltő erőteret hoznak létre maguk körül. A másik jellemző az ezzel ellentétes „divatszerűség”. A legnemesebb anyagok, a klasszikus formaelemek az éppen divatos interpretáció idézőjelei közt jelennek meg, mintha semmilyen érték sem volna önmaga mércéje, hanem csak a folyamatosan változó divatban manifesztálódó ízlésbeli elváráshoz volna viszonyítható. A bank önreprezentációjának középpontjában áll az igyekezet, hogy „lépést tartson a korral”. Az élet minden területén hódít ez a szemlélet, velejárója a küzdelem az avulás ellen. A védekezés egyik módszere a divatkellé67