Gerle János: A pénz palotái - A mi Budapestünk (Budapest, 1994)

érdemes volna tovább fejteni. A középső, magasra kiemelkedő, sátorszerű, behajló ívével szokatlan formájú torony tetején két bikafej fog közre egy óriásira felnagyított szűrmotívumot. A bikafej a lelőhelyéről nagyszent- miklósinak nevezett, a századfordulón csak Attila kincséként közismert aranylelet egyik ivóedényének ugyancsak felnagyított részlete. Ez a motívum, ami itt egyértelműen az ősi „nemzeti kincs” szimbólumaként jelenik meg, hatalmas karriert futott be, mint a hun-magyar kontinuitást jelképező - és igazolni kívánó - forma. Lechner volt az, aki ezt a motívumot szimbolikus mondanivalóval elsőként felhasználta. (Nem tudni, hol jelent meg először, az 1900. május elsején elhunyt Munkácsy Mihály Műcsarnok előtt felállított ravatalán lobogó mécseseken, a Kallós Ede szobrásszal közösen készített szökőkút-pályaterv vizet csorgató figurái közt vagy a Postatakarékpénztár tetején. Az biztos, hogy egyetlen intuícióból származott a három, Lechner által közel egyidejűleg tervezett ornamens.)

Végül a pártázaton felfedezhetjük a takarékpénztárakra általánosan jellemző motívumot, a szorgalom és a gyűjtögetés jelképét, a méhkast. A homlokzat teljes magasságát átfogó, lenyűgöző, a vertikalitást hangsúlyozó féloszlopok tetején foglalnak helyet a Zsolnay- kerámia kasok, az oszlopok tengelyében kerámia méhecskék hosszú sora vándorol feléjük.

AZ OSZLOPFEJEZETEK HÁROMDIMENZIÓSSÁ ALAKÍTOTT, ELEVENNÉ VÁLTOZTATOTT NÉPMŰVÉSZETI MOTÍVUMOK

26