Gerle János: A pénz palotái - A mi Budapestünk (Budapest, 1994)

zott, egyes közgazdászok szerint ez az oka a folyamatos növekedési kényszerben szenvedő világgazdaságot fenyegető katasztrófának.

Mikor a múlt század második felében kialakult az országos hatáskörű bankok hálózata, és gombamód szaporodni kezdtek a helyi takarékpénztárak, a korszerű banképület alaptípusa, belső funkcionális rendje is kikristályosodott. A középpontban helyezkedik el a díszes pénztárcsarnok, ahol a külső és belső forgalom érintkezik egymással a pénzeszközök legkülönfélébb formáinak cseréjében. Kevés hasonló építészeti feladat létezik, ahol ennyire nyilvánvaló, hogy az építészeti eszközök egyben a közvetlen ráhatás, a meggyőzés eszközei. A pénztárcsarnokban az ügyfélnek éreznie kell, hogy jó helyen jár, az intézmény megbízható, azaz megfelelően gazdag; valamint, hogy az ő pénzét az ő elvárásainak szellemében fogja hasznosítani. Mindehhez a kornak és a bank sajátosságainak megfelelő jelrendszer tartozik, formák, anyagok, jelképek.

A legáltalánosabban használt szimbólumok közül emeljük ki a legfontosabbat: Merkur figuráját! A homlokzatokon szoborként, az épületbelsőben leginkább színes ólomüveg ablakokon jelenik meg jellegzetes alakja: erőteljes ifjú, akinek minden ruházata a szárnyas saru és a szárnyas pásztorkalap, kezében hírnökpálcát tart, rajta tekergőző két kígyóval.

Merkúr megfelelője a görög mitológiában Hermes, a leleményesség, ügyesség istene, a kereskedők és tolvajok pártfogója, a holt lelkek vezetője. Különösnek tűnhet, hogy a pénzintézetek olyan büszkén vállalják ezt a metaforaegyüttest, bár az üzleti életet e tulajdonságokMozaikképek a Pesti magyar kereskedelmi bank (Belügyminisztériüm) előcsarnokában

11