Kiss Katalin: Ipari műemlékek - A mi Budapestünk (Budapest, 1993)

Az ipari építészet öreg tanúi különös érzelmeket keltenek. Mások, mint a többi épület. Itt az emberek nem éltek, itt átalakult, újjászületett valami. Hollófekete szén, illatos fa, duzzadó szemű búza tűnt el engedelmesen az üzemek gyomrában, ahol titokzatos dolgok történtek velük. Szárazra perzselték, fűrésszel hasították, malomkő zúzta szét törékeny testüket, és az üzem másik végén hetyke, vidám teherautók várakoztak rájuk. A gyárnak kincsei és titkai voltak, melyeket szótlan, barázdás arcú, kérges kezű emberekkel osztott meg, akik mesélnek Róla, meg azokról az időkről, amikor mindketten fiatalok voltak, és azokról is, amikor még nem ismerték egymást.

Az emberi idő órája észrevétlenül a gyár sorsfordulóihoz igazodott. Az öreg hajógyári munkás így beszélt: „amikor nagy árvíz elől áthordtuk a gépeket...” Csodálatos, érzékeny világ tárul ki előttük, az embersorson átszűrődött, élő történelem.

Amit az ember épít, túléli őt. A fiatalkori külsejét még úgy-ahogy őrző, elhagyott üzemi épület azonban hasonló együttérzést ébreszt, mint a gazdáját vesztett házőrző kutya. A hasznos élet lenyűgöző aktivitása után sokszor kínos, lassú haldoklás szemtanúivá kell válnunk. A belvárosi épületeknek jobb a sorsa, előbb-utóbb új gazdára találnak, mint a Várkert Kioszk vagy a Markó utcai transzformátorház, de a külső területeken felépült nagy csarnokok, telepek helyzete bizony nehéz. Az Óbudai hajógyár, a Gázgyár, a Közvágóhíd épületein csak a türelem és a csoda segíthet.

A felgyorsult idő legnagyobb megpróbáltatása, hogy sokunknak meg kell érnie azt, amivel szembenézni nagyon nehéz. Az öreg gépész maga intézi el annak a még működő gépnek a kiselejtezését, melyet a gyár alapításakor talán éppen ő szerelt össze.

Az ipari forradalom kezdete az emberiség újkori történelmének valóban legnagyobb fordulópontja. A régi városok ötszáz éves falaikat pillanatok alatt kinőtték, és ez a terjeszkedés napjainkban is tart. A XIX. század végére Budapest hétszázezer lakossal Európa tizedik legnagyobb városa lett, ahol az ország iparának egynegyede koncentrálódott. Dédapánk néhány óra alatt körbe tudta kerülni a várost, nekünk egy hét sem lenne elegendő. Amit ő tudott a világról, tulajdon szemével látta, szívével befogadta, meg is értette. Az emberi érzé5