Bodor Ferenc: Pesti presszók - A mi Budapestünk (Budapest, 1992)
Estike A kopott, átmentett, szocialista park száradó fűcsomóit kiszínezi a hosszas unszolásra bekapcsolt neonfelirat. Az árkádok szigorúságát oldják a pingált kukák. Az Estike, akár egy járási kultúrház bálterme: méretes és szikár, izgalmat a futkosó körtelánc, a tükrök és a térelválasztó jelent. A sarokban összebújó FDJ-alapszerv menekültjeinek arca felderül, amikor kis fejű emberek lépnek be, férfiak kalapácsokkal és sarlókkal, nők kalászokat, rokkát, lantot szorítanak tunikáikhoz. Szállnak le a kapubejáratok fölül, ha beáll az este, üresednek a frízek, de támad a szolidaritás meleg érzése. Izgatott beszédüket elnyomja az előtéri tévéből áthallatszó fejcsapkodás zaja. Még két kis kőmaci brummog be, Sebők urat keresik, Sebők úr azonban nincs, csak tréningruhás bennszülöttek, lassan liluló zuglói alkony, és higgadtan forogni kezdő diszkógömbök. XIV., KEREPESI ÚT 76. 57
