Bodor Ferenc: Pesti presszók - A mi Budapestünk (Budapest, 1992)

Olga (Éva)

Olga nevű presszó nincs Budapesten, így hát ne is keresse senki vállalkozó kedvű polgártársunk. Persze lehet, hogy majd egyszer nyitnak valahol egy ilyen nevű intézményt, addig is azonban itt van Olga, a pesti pincérnők királynője. A különféle égtájakra osztott vendéglátóipari birodalmak között tévelygő vendég számára Olga a megváltás.

— Milyen járása és micsoda tartása van — kiáltanánk fel, azonban csak magunkban ciccegünk. Ahogy kitölti a narancsitalt meleg estéken, kicsit előrehajolva, az ugyanezzel a mozdulattal próbálkozó férfivendégnek! Pótolhatatlan koreográfia mozdulatszegény világunkban. Olga bárhol bukkant is fel eddig vendéglátós pályáján, izgalomba hozta a kerület férfilakóit. A játékautomatáktól sd-fi űrhajóvá vált füstös presszókban, kiérdemesült jobbösszekötők között, étkezési jegyeket lobogtató keletnémet turisták kedvének eleget téve, vagy félhomályos bárok sötét pillantásainak kereszttüzében

— Olga mindig jókedvű volt. Most is az, az olajszagban repkedve, a megcsúszott fényű kávéfőző előtt — minden különösebb indok nélkül. Mert süt a nap, mert már megjelenik a Burda magyarul.

Ezeken a hasábokon üzenjük az utókornak: volt egyszer egy pincérlány a presszópusztulás kellős közepén, aki egy személyben volt mozgásművész, párductestű mosolycsekk, sugárúti kávék és nem vizezett célzóvizek jókedvű angyala.

VI., ANDRÁSSY ÚT 41.