Korniss Péter - Erdős Virág: Udvarok - A mi Budapestünk (Budapest, 1993)
Félig nyitott tér. Erős, kora délutáni fény balról. A bevilágított oldalfalon nagyméretű ablak, kétfelé kampóval feszesen kitámasztott, ragyogóan tiszta ablakszárny. Lehetőleg rács. A hátsó térfél két lépcsőfokkal színpadszerűen megemelt. Jobbról sötét beugró, mélyen a sarokra tolt kétajtós szekrény, biedermeier, esetleg neorokokó. Előtte közepes méretű kempingasztal. Az asztallap elülső szegélyével pontosan kell hogy kövesse a főfal törtfehér síkját. Az emelvény szélén, pedánsan kimért távolságra a faltól, ülőkével a fény felé fordítva szivacspárnás kempingszék, geometrikus mintázat, lehetőleg pepita huzat. Balra, meredeken felfelé futó lépcsősor alján boltíves kiképzésű ajtónyílás, szigorúan derékszögre tárt ajtószárny, támasztéknak hibátlan kockakőlap. Középen, arányosan ívelt falmélyedésben harmincas, ép testű nő. Lent halványszürke, lehetőleg műmárvány kövezet. Hosszú percekig csend. Az ablak felőli helyiségből halkan, egyelőre alig hallhatóan felhangzik a Kossuth-szignál. Lágy hangú konferansz: „Klasszikusok délidőben”. Debussy. Esetleg Mahler. A zene lassan felerősödik, de odakint még jó ideig semmi mozgás. A nő egy ritmikailag kellőképpen felfokozott pillanatban mozdul meg először. Előbb a nyakszirtjét masszírozza hosszan, majd leengedi a karját, a fejével köröz. Kihajol a keretből, körbenéz. Hosszan figyeli a széket. Leguggol. Leül a párkányra, megtámasztott két tenyerével óvatosan, de könnyedén ellöki magát. Lent áll a kövön. A zene fokozatosan erősödik. Finoman összedörzsöli a tenyerét, nézi, ahogy a fényben szikrázva száll a kőpor. Lazán és fesztelenül odalép a székhez. Elsötétül a szín. Még percekig szól a zene, aztán hirtelen és lehetőleg váratlanul abbamarad. 12
