Prohászka László: Lovaszobrok - A mi Budapestünk (Budapest, 1997)

kimagasló alkotásai sorába, üde, tiszta derűje miatt mindenképpen érdemes megemlékezni róla. (A talapzat hosszanti, bal oldalára felvésett 1959 a felállítás évére utal.)

A „szocreál” után új kifejezési formákat kereső, kísérletező művészek egyike Somogyi József volt. Az ötvenes évek után születő művein egyszerre érződött alkotójuk formabiztonsága és új megoldásokat kereső egyénisége. A gellérthegyi Jubileumi parkban 1965- ben felállított Leányka csikóval című kompozíciója ember és a ló kapcsolatának gyökeresen új megközelítése.

A kétalakos bronzszobor alacsony talapzaton áll. Ez a megoldás már annak a szándékos deheroizálási törekvésnek a hozadéka, amely Somogyi Józsefnek ugyanebben az évben Hódmezővásárhelyen felavatott Szántó Kovács János-emlékművét jellemzi. Bár a gellérthegyi szobor történelmi mondanivalót nem hordoz, néző és mű testközelségét ez esetben is fontosnak ítélte Somogyi. A leányalak előtt kis csikó áll. A kompozíció kulcsa a két figura álló testhelyzete. A látszólag statikus megjelenés nem okoz darabosságot. Az alig néhány hetes állat hosszú, esetlen lábaiban még szinte érződik a remegés, a félelem: hátha a harmadik lépésnél felbukik? Az egyenesen álló kislány előrenéz, mintha nem a lóra figyelne. Kezének csuklómozdulatán azonban látszik, ha tekintete nem is, a gondolata ott jár a kis csikón.

Az alkotás csak első pillantásra tűnik furcsának és kissé merevnek. Amit tükröz, nem a hétköznapok lüktető dinamikája, hanem a pillanatnyi - látszólagos - biztonságot nyújtó megállás. Ami sohasem tart sokáig.

A modern hangvételű művek sorában 1970-ben Kőbánya új városközpontjában, a Rottenbiller parkban állították fel Olcsai Kiss Zoltán pirogránitból készült Don Quijote-szobrát. Cervantes regényhőse lóháton ül, mellette szamár hátán feszít hűséges kísérőtársa, Sancho Panza. A kompozíció mozgalmas és érdekes, mivel a két lovagló férfialakot szinte egymáshoz simulva, ugyanakkor ellentétes irányba nézve örökítette meg a művész. Találóan írta a műről Sikota Győző, hogy „a

52