Prohászka László: Lovaszobrok - A mi Budapestünk (Budapest, 1997)

kén magyar vitéz kantárénál fogva itatni vezeti kistermetű paripáját. A másik két alkotáson szelíd állatokat kísérő, vizet hordó nőalak, illetve szomjukat oltó harcosok láthatók.

Bár a téma meseszerű, ez nem tükröződik a művek stílusbeli megjelenésén. A kutat díszítő domborművek letisztult formavilága népi gyökerekbe kapaszkodik. A művész nem enyelgő, bájos alkotásra törekedett. Alakjai nem mesehősök, hanem hús-vér emberek. Különösen a lovát vezető vitéz alakja duzzad az erőtől. A fejét büszkén tartó ló testén és a csak egy ágyékkötőszerű lepellel takart férfialakon hangsúlyosan feszülnek a kidolgozott izmok. Érdemes megjegyezni, hogy ez a művészi látásmód és témaválasztás alapvetően nem Szomor László nevéhez kötődött. A harmincas években több hasonló stílusú, jelentősebb művet alkotott Medgyessy Ferenc vagy Csorba Géza.

A háború apokalipszise 1944-ben elérte Magyarország területét is. Szoboravatások helyett immár harctéri hírekről tudósítottak az újságok.

1945-TŐL NAPJAINKIG

A második világháború óriási pusztításai után jelentős köztéri alkotásokat bontottak le. Néhányukat az ötvenes évek elején újra hasznosították: az új, gigantikus méretű Sztálin-szobor bronzba öntéséhez volt szükség az anyagukra. (Nem csak lovas szobrok estek áldozatul, beolvasztották a Haditengerészeti emlékmű megmaradt részeit, Rákosi Viktor szobrát, a Tisza-emlékmű főalakját, az 1-es honvédek emlékművét is - hogy csak a legismertebbeket említsük.)

Az ötvenes években több gigantikus beruházás indult Magyarországon. Ezek egyike volt a költségvetés számára óriási anyagi terhet jelentő és néhány év után le is állított budapesti metróépítés. A munka nem csak a föld alatt folyt. Megkezdődött az állomások felszíni létesítményeinek tervezése, sőt a Népstadion állomás épületének nagy része el is készült. Ennek tervezett szobrászati díszei sorában - az 1953. augusztus 20-án

47