Gál Éva: Margitsziget - A mi Budapestünk (Budapest, 2000)

háború miatt már nem épülhetett fel. A bombázá­sok és a belövések súlyosan megrongálták a MAC-sporttelepet. A helyén a háború utáni új­jáépítést követően az Úttörő Stadion működött. 1999-ben itt rendezték meg az öttusa-világbajnok­ság versenyeinek egy részét. Az autóút mentén észak felé indulva hamarosan megpillantjuk a sziget építészetileg talán legérté­kesebb modern kori épületét, a Nemzeti Sport­uszodát. Az 1929-ben kiírt tervpályázat alapján Hajós Alfréd, az első újkori olimpián (Athén, 1896) több úszószámban olimpiai bajnokságot nyert épí­tész kapta a megbízást az első hazai fedett ver­senyuszoda felépítésére. Az 1930 végére elkészült Nemzeti Sportuszoda - amely 1975 óta tervezőjé­nek nevét viseli - évtizedekig a magyar úszósport (és nem csak az élsport) fellegvára volt. Bár fel­építése előtt többen vitatták, hogy helyes-e a szi­geten elhelyezni (többek közt a terjeszkedni kívá­nó lovaspóló hívei féltették tőle az „életterüket”), elkészülte után általánosan elismerték esztétikai értékeit és kitűnő technikai megoldásait. A fedett uszodát 1937-ben észak felé több medencéből ál­ló nyitott versenyuszodával bővítették (Csonka Fe­A SPORTUSZODA FEDETT MEDENCÉJE 35

Next

/
Thumbnails
Contents