Gál Éva: Margitsziget - A mi Budapestünk (Budapest, 2000)

megnyitása után fürge kis gőzhajók (Fecske, Haty- tyú, Sólyom) vitték az utasokat Pestről és Budáról a margitszigeti alsó és felső kikötőbe a tavasztól késő őszig tartó szezonban reggeltől estig félóránként, szezonon kívül pedig ennél ritkábban.

A Margitsziget mint fürdő- és nyaralóhely gyorsan népszerű lett előbb a hazai dzsentrik és az arisztokrácia, majd az írók, művészek és tudósok, továbbá a jobb módú polgárok köreiben. A „kinnla- kókon” (a szállodákban és villákban megszálló vendégeken) kívül sokan látogattak el a szigetre csak egy-egy napra vagy estére, hogy sétáljanak, fürdőt vagy ivókúrát vegyenek, a vendéglőkben étkezzenek, cigány- vagy katonazenét, esetleg a nagyszállóban komolyzenei koncerteket hallgassanak, vagy bálokon, mulatságokon, politikai és egyesületi banketteken vegyenek részt. „Színes” tudósításaikban a lapok felsorolták a korabeli köz- és társasági élet ismert alakjait, akik megfordultak a szigeten; az 1880-as években például a vendégek listáján szerepelt a Coburg hercegi pár, a Teleki, Semsey, Pejacsevich grófi, a Jeszenszky, Vay, Mednyánszky bárói család, Bánffy Dezső és Wekerle Sándor politikus, Fraknói Vilmos püspök, Kammermayer Károly polgármester, Trefort Ágoston kultuszminiszter, Ráth Mór könyvkereskedő, Korányi Sándor orvosprofesszor, Szarvas Gábor nyelvészprofesszor és a kor sok más híressége.

A szigeten gyakran időző írók, művészek közül a leghíresebb Arany János volt, aki élete utolsó szakaszának nyarait itt töltötte, és akinek sok alkotása (egyebek közt a Toldi szerelme) fűződik a Margitszigethez. Egyik legismertebb szigeti versében azt a facsoportot örökítette meg, amelynek árnyékában szívesen üldögélt: „A tölgyek alatt / Szeretek pihenni, / Hova el nem hat / Város zaja semmi.” („Arany János tölgyei” ma is megvannak; alattuk állították fel 1912-ben a költő mellszobrát, Stróbl Alajos művét.)

Arany felsővendéglői törzsasztalánál gyakran megfordult Pulszky Ferenc - akkor a Nemzeti Mú26