Gál Éva: Margitsziget - A mi Budapestünk (Budapest, 2000)

Habsburg-család főhercegi ágának birtokában volt: József nádor halála után, 1847-től előbb legidősebb fia, István, majd az ő halála után a harmadik házasságból származó legkisebb fiú, József Károly Lajos főherceg, s végül 1905-től fia, József Ágost főherceg volt a sziget ura. A magyar állam a Fővárosi Közmunkák Tanácsa útján az 1908. évi XLVIIi. törvénycikk értelmében tehát már József nádor unokájától vásárolta meg a köz számára (akkor hatalmas összegnek számító 11 millió koronáért). A Margitszigetet közigazgatásilag először Budapest III. kerületéhez, majd - s ez a jelen állapot is - a XIII. kerülethez csatolták.

Még a főhercegi birtoklás idején újabb nagy változások történtek a sziget használatában és életében. Az 1870-es évektől az akkor feltárt gyógyforrásra alapozva „világfürdővé” épült ki a sziget, szállodákkal, vendéglőkkel, gyógyfürdővel. A XIX. század végétől, de főként az 1920-as évektől a különféle sportok - evezés, tenisz, úszás, lovaspóló - kedvelt színhelye lett. A két világháború közti időben „mondén” szórakozóhelyek is megjelentek a szigeten, a szabadtéri színpad révén pedig a színházkultúra is helyet kapott. 1945-ig belépődíj szedésével érték el, hogy csak a „jobb közönség” járhasson ide.

A második világháború a Margitsziget épületeiben és növényzetében óriási károkat okozott. Az ostrom következtében szinte minden épület súlyosan megrongálódott, és sok évszázados fa is elpusztult. Budapest felszabadulása után, amikor egyetlen állandó híd sem kötötte össze Budát és Pestet - hiszen a bekerített német csapatok az utolsó pillanatban valamennyi hidat felrobbantották, a Margitszigeten átvezetett ideiglenes pontonhíd (amelyet a pesti humor Manci-hídnak keresztelt el), teremtette meg a Duna két partja közti összeköttetést.

A háború utáni újjáépítés során aztán a sziget régi épületeinek egy részét helyreállították, más részüket lebontották, illetve a helyükre újakat építettek;

11