Szatmári Gizella: Emlékjelek - A mi Budapestünk (Budapest, 2005)

kétségtelenné válik még az alsó osztályok növendékeinek romlottsága is, mert hisz olyan emberért rajonganak, aki Őfelsége ellen két szennyiratot mert alkotni."

A „szennyiratok alkotója” - ahogy Kossuthot a jelentést készítő Ferstl Lipót rendőrségi főigazgató titulálta - egy családjához intézett, de el nem küldhetett levelében pedig ezt írta: „legyenek büszkék, hogy a haza geniusa engem méltónak talált arra, hogy a hazáért szenvedjek”. Ez az állapot 1840 áprilisáig tartott, ekkor a király a politikai foglyokat is amnesztiában részesítette.

Az Isten szeme fogadó közelében a Zugligeti Egyesület 1913-ban, a fővárosban elsőként, szobrot állított Kossuth Lajosnak. A Tóth István mintázta portré talapzatán az elfogatást dombormű örökítette meg, melynek azonban nyoma veszett. 1999-ben Varga Tamás szobrászművész újrafaragta.

Wesselényi, az „árvízi hajós"

A Pest-Budát ért elemi csapások között - századokra is visszatekintve — a legkomolyabb kárt és legsúlyosabb veszteséget az 1838-as pesti nagy árvíz okozta. Pesten 2281, Budán 207 ház omlott össze. Giergl Henrik, a Györgyi Gíergl Alajos festőművész rokonságából, önéletrajzában úgy emlékszik, a József-, Ferenc- és Terézvárosban egész utcák dőltek romba, s valamennyi háztető a földre került. Emelkedettebb hangon, így ír Vörösmarty „a hajdani város” pusztulásáról: „Megrendült fájdalmában s erejének aléltán / Lassú sóhajtással a vad özönbe rogyott.”

A vízállás magasságát a fővárosban több tucat tábla jelöli. Az eseményt s annak egyik főszereplőjét, báró Wesselényi Miklóst, az „árvízi hajóst” Holló Barnabás (1865—1917) szobrászművész emléktáblája örökíti meg a mai V., Kossuth Lajos utca elején, a ferencesek templomának oldalfalán. Wesselényi naplójában tényszerűen, szűkszavúan és mégis érzékletesen összegezi élményeit: „a düledékek, házromok, jégtömegek, bútorok, gerendák s minden más akadályok közt, csak alig s a legfeszültebb munkával lehetett a szűk utcákon haladni - mindenütt a roskadó épületek és fedelek lezuhanása fenyegetett -. Hol elöl, hol hátmögül, hol oldalfelől omlott egy-egy épület össze. Csak ezeknek dörgő, ropogó, csörgő lármája nyomta el időről időre a kétségbeesők hasító sikoltásait s segítségérti már rekedt könyörgéseit."

35