Ferkai András: Lakótelepek - A mi Budapestünk (Budapest, 2005)

■ Tornácod bejárat a masdotnavároii OTl-kertvároóban

valósításra. A tervezők nagyobb része kevéssé ismert név, de találhatunk közöttük idősebb, befutott építészeket (Lechner Jenő és Loránd, Hoepfner Guidó), egészen fiatalokat, akiket majd a háború után látunk viszont (Schall József, Benkhard Ágoston, Kéry Gyula), és neves modern építészeket is (Molnár Farkas, Fischer József, ifj. Dávid Károly, Olgyay Aladár és Viktor). A felfogásbeli különbségek legföljebb az alaprajzban mutatkoznak meg (ott is alig, hiszen az egy- vagy kétszobás kislakások programja és a szoros költségvetés csak szűk mozgásteret hagyott az építészeknek), a tömegek és homlokzatok meglehetősen egyöntetűek lettek. Molnár sarokablakot rajzolt a tervén a lakószobára, de a telepen egyetlen ilyen ház sincs. Ellenben visszatérő elem a zsalugáteres ablak és a tornác. Utóbbi legtöbbször boltíves, téglapillérrel, vagy tömzsi, hasasodó oszloppal. Nem tudom, kifejezett igény volt-e az építtetők részéről a népies hang, vagy csupán a harmincas évek végének divatja, a korszellem fejeződik ki benne. Ahogy láttuk, a kertvárosias telepeknél korábban is támaszkodtak a falusi építés mintáira. Mindenesetre elgondolkodtató a szociáldemokrata Fischer József megjegyzése műveinek listáján-, „ilyen szellemű ház ne is épüljön!’’

45