Prakfalvi Endre: Római katolikus templomok az egyesített fővárosban - A mi Budapestünk (Budapest, 2003)

■ Vilt Tibor:

Szent Mihály-izobor

A főhajót stilizált csúcsíves nyílású, vasbeton keretek szakaszolják. A szentély egyenes záródású, fedése csúcsíves dongaboltozat, amelybe két oldalról fiókdonga metsz. Balra, a torony földszintjén a sekrestyét találjuk, jobbra szintén csúcsíves üvegfal határolja a teret. Ebbe a háttérbe komponálták az építészek a püspöki széket, a óedilét. Az épület nyitott fedélszékű, nyeregtetős. A főhajó fedését a nyeregtető lejtését követő, lépcsőzetes fagerendák és a közöttük vízszintesen vakolt síkok váltakozása képezi, az alacsonyabb oldalhajók sík födéműek.

Az épület értékeit a tömegek tagolása és a sima homlokzati falfelületek viszonyának finom arányai teremtik meg, s nem az ekkortájt még (vagy már újra) előforduló, „indokolatlanul felragasztott ékítmények". A hatáshoz hozzájárul az északi, kétosztatú, rézsűs, csúcsívbe foglalt terméskő kapuzat, s főként a hasáb alakú, lapos fedésű torony és feljárója oldalbejáratának mozgalmas csoportja. „Különösen megkap az — fogalmazott Bierbauer (Borbíró) Virgil, a Tér é& Forma folyóirat neves szerkesztője egykori épületismertető kritikájában (1941) —, hogy ez a csoportosítás lényegében mennyire magyar: a székely64